DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

Retro – Egy sokáig tartó sikerkorszak kezdete

Pilótaként és csapatvezetőként is számos győzelmet aratott Niki Lauda, mai múltidézőnkben pedig azt az április 28-i napot elevenítjük fel, amikor első alkalommal örülhetett az F1-ben.

CDqUWozWgAI50eK



1974. április 28-án rendezték a Spanyol Nagydíjat a Madrid közelében található jaramai versenypályán, a szezon negyedik versenyhétvégéjeként. A bajnokság kimenetele ekkor még teljesen kiszámíthatatlan volt: az első három futamot Denny Hulme, Emerson Fittipaldi és Carlos Reutemann nyerték, ráadásul James Hunt meglepetésgyőzelmet aratott egy bajnokságon kívüli futamon. A pontversenyt ehhez képest Clay Regazzoni vezette a Ferrarival, míg Jaramában a pole-t csapattársa, a maranellóiakhoz erre az évre átszerződött 25 éves Lauda szerezte meg.

A rajtnál eső áztatta a pályát, és Ronnie Petersonnak sikerült legjobban elrugaszkodnia a második helyről a Lotusszal, hogy ezáltal egy újabb esélyes is bekerüljön az egyenletbe. Az aszfalt azonban elég gyorsan száradt, és a 20. kör környékén már a slick gumik használata is indokolttá vált, így a mezőny a bokszba viharzott kerékcserére. Onnan kiérkezve már Lauda találta magát az élen, köszönhetően annak, hogy Peterson autójában motorhiba ütötte fel a fejét, így a svéd kiállni kényszerült. A Lotus bajait tetézve a másik autójukat, a dobogóra szintén esélyes Jacky Ickxet is a bokszban érte utol a végzet, ő egy rosszul felhelyezett kerék miatt inthetett búcsút az esélyeinek.

CDqGwKJWgAApxQt

Lauda ezt követően különösebb akadályok nélkül nyerhette meg élete első F1-es nagydíját a Ferrarival töltött negyedik versenyén. Regazzoni tisztes távolságból követte őt a célban, bebiztosítva a Ferrari kettős győzelmét, de mindenki más már kört kapott mögötte. A harmadik helyre a Hans-Joachim Stuckot a záró szakaszban megelőző Fittipaldi jött be, a német mögött pedig a pályafutása során először pontot szerző (három futam múlva pedig már győzelmet ünneplő) Jody Scheckter lett az 5.

A verseny Lauda első sikere mellett egy ijesztő balesetről is emlékezetes maradt. Arturo Merzario a 4. helyen haladt a Frank Williams által nevezett Iso-Marlboróval, amikor a 8. körben kicsúszott, és autója az alacsony szalagkorlát felett átrepülve közvetlenül a pálya mellett, de már a nézők és fotósok számára kijelölt füves területen landolt. A baleset veszélyes mivolta ellenére szerencsére senki sem sérült meg komolyabban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: