DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

F1-Archív: Elhamvasztották Senna sisakját

Fisichella trófeát kap, a Super Aguri végveszélyben, Buemi nagyot bukott, Montoya kendőzetlen véleményt mondott, Raikkönen pedig nem lenne eléggé edzett? Ezek voltak április 16. hírei 1996 óta.

2014: Borzalmas ötletnek tartja az egykori Formula-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya Gene Haas azon elképzelését, hogy a tengerentúlon lesz F1-es istállójának a székhelye: „Ez teljes őrültség. Sőt, még annak sem nevezhetem, ennek semmi értelme. Nem fogja tudni az angliai szakembereket rávenni, hogy átköltözzenek Charlotte-ba.”

2011: Sebastian Vettel szerezte meg a Kínai Nagydíjon is a pole-pozíciót, ezzel idén 3-ből 3-nál tart szombatonként. Csapattársa, Mark Webber viszont pórul járt, miután műszaki nehézségei miatt csak a 18. helyet szerezte meg, egyedül a kiscsapatokat megelőzve. Vettel mögött a két McLaren, Button és Hamilton zárt.

2010: Hatalmas balesetet szenvedett Sebastien Buemi a kínai hétvége első szabadedzésén, miután műszaki hiba miatt a hosszú egyenes végén mindkét első kereke leszakadt. A probléma pontos oka egyelőre nem ismert.

2009: A Ferrari úgy döntött, hogy a soron következő kínai versenyhétvégén nem használja a KERS-rendszert az autójában – Stefano Domenicali biztonsági és megbízhatósági okokra hivatkozott a döntés indoklásakor.

2008: A Super Aguri csapatvezetője, Aguri Suzuki beismerte, hogy hatalmas bajban van az istálló, s ha nem érkezik támogatás, az sem kizárt, hogy nem tudnak rajthoz állni a jövő heti Spanyol Nagydíjon. Suzuki a Honda vezetőségét is megkereste az ügyben.

superaguri_2008



2006: Több versenyző számára is komoly nyaki fájdalmat okoznak a megnövekedett kanyarsebességek, amit a tavalyinál gyorsabb lágy keverékű abroncsok bevezetése okozott. „Általában semmi bajom a nyakammal és a vállammal, most viszont érzem... És ha nem vagy eléggé edzett, akkor...” – mondta Jacques Villeneuve, talán a barcelonai teszten a nyakát fájlaló Barrichellóra és Raikkönenre utalva.

2003: Az imolai futam pénteki napján, egy különleges ceremónia keretében kapja meg győzelmi trófeáját Giancarlo Fisichella és Eddie Jordan, miután öt nappal a Brazil Nagydíjat követően az FIA úgy határozott, hogy mégis az olasz nyerte az interlagosi versenyt. „Hihetetlen, én vagyok az első versenyző az F1 történetében, aki pénteken szerzi meg karrierje első győzelmét, és egy héttel később kapja meg az ezért járó kupát” – nyilatkozta Fisichella.

senna_sisak

2002: Közel nyolc évvel az imolai tragédiát követően a hatóságok kiadták Ayrton Senna sisakját, melyet balesetekor átszúrt a Williams felfüggesztésének egy darabja. A család kérésére a sisakot Bolognában, a brazil nagyság halálának helyszínén elhamvasztották.

2001: Spanyol sajtóértesülések szerint Marc Gene váltja Gaston Mazzacanét a Prost-istállónál. A tavaly még a Minardi színeiben versenyző argentin pilóta helye a szezon kezdete óta veszélyben forog, korábban Zontát és Sarrazint is szóba hozták a francia csapat ülésével.

mazzacane_2001

2000: A korábbi F1-es pilóta, Toranosuke Takagi a Formula Nippon második versenyét is megnyerte, így magabiztosan vezeti Ázsia elsőszámú autós sorozatának pontversenyét.

1996: „Egyértelmű, hogy egyelőre hatalmas hátrányban vagyunk a Williamsszel szemben” – felelte Michael Schumacher arra a kérdésre, hogy idén meg tudja-e ismételni tavalyi nürburgringi győzelmét.

2003-04

A magazin 2003. áprilisi címlapja - az aktuális AFM ajánlója és előfizetési információk itt.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: