Érdemei így is vitathatatlanok, hiszen az első igazán eredményes brazilként megnyitott egy kaput országa és a Formula-1 között, és olyan fiatalon vált világbajnokká a ’70-es években, amelynek a rekordja 33 évig megdöntetlen maradt.
Egy az autósportokban dolgozó újságíró fiaként Emerson, és nála három évvel idősebb bátyja, Wilson azonnal belecsöppentek a száguldás világába, így nem is csoda, hogy fiatalon ők is versenyzői pályáról álmodoztak. Apjuk nem támogatta őket ebben, de a két Fittipaldi enélkül is boldogult. Már tizenévesen vállalkozók lettek, előbb gokartokat, majd együléses versenyautókat építettek, amelyeket aztán ők maguk is pályára vitték. Noha mindketten tehetségesek voltak, kettőjük közül Emerson ért el nagyobb sikereket, aminek hatására 1969-ben elszánta magát, és elindult szerencsét próbálni Európába. Még angolul sem beszélt, de a vezetéshez erre nem is volt szüksége - rohamtempóban ért el sikereket alacsonyabb kategóriákban, így néhány hónap alatt felkeltette a Lotus tulajdonosának, Colin Chapmannek a figyelmét, aki már az 1970-es szezon közepén lehetőséget adott számára az F1-ben.
Fittipaldi kedvéért a csapat egy harmadik autót is indított, aminek volánjánál már második futamát a 4. helyen zárta. Két versennyel később, Monzában azonban sorsfordító tragédia történt. A Lotus első számú pilótája, a bajnokságban nagy előnnyel rendelkező Jochen Rindt halálos balesetet szenvedett az edzésen, ami az egész csapatot megrázta. Két futamot kihagytak, a másik pilóta, John Miles pedig a történtek hatására úgy döntött, hogy végleg hátat fordít a versenyzésnek. Így az újonc Fittipaldi magára maradt, minden teherrel a vállán ebben a nehéz időszakban. Mindez azonban egy pillanatra sem hozta zavarba, és az amerikai Watkins Glenben azonnal megdöbbentő eredménnyel igyekezett feledtetni a csapat fájdalmát. Kiválóan vezetve több mint félperces előnnyel az első helyen futott be, ezzel pedig nem csak megnyerte pályafutása negyedik F1-es futamát, de egyúttal bebiztosította a csapatnak a konstruktőri, az elhunyt Rindtnek pedig az egyéni bajnoki címet is.
A következő évben már ő vezette a Lotus bajnoki hadjáratát, bár a szezon végül csak néhány dobogót hozott számára, mivel a technika mellett egy közúti balesetben szerzett kisebb sérülései is hátráltatták. 1972-ben viszont már minden a tervek szerint alakult, Fittipaldi hamar megragadta a kezdeményezést a bajnokságban, és a tizenkét futamból ötöt megnyerve már a szezon vége előtt bebiztosította első címét. 25 évesen ráadásul ő lett a legfiatalabb bajnok, amely rekord csak 2005-ben, Fernando Alonso révén dőlt meg.
Gyorsan jött sikerei ellenére is megőrizte higgadt, gondolkodó személyiségét, s a közönség is hamar megkedvelte. Megjelenésük miatt a kor másik nagy alakjával, Jackie Stewarttal együtt a sport rocksztárjainak tartották őket. 1973-ban azonban már nem csak Stewart, hanem a csapattársa személyében is komoly kihívót kapott. A Lotusnál ugyanis megérkezett mellé Ronnie Peterson, és hamar rá kellett döbbennie, hogy a svéd képes még nála is többet kipréselni az autóból. Míg ő maga csak egyszer, Peterson kilencszer állt az első rajtkockában, és 4-3-ra a győzelmek tekintetében is jobban teljesített nála, amit a brazil következetes teljesítményével tudott csak ellensúlyozni. Ám míg ők ketten egymással harcoltak, Stewart eléjük ugrott a pontversenybe, s a bajnoki cím végül akkor dőlt el a javára, amikor Monzában Peterson megnyerte a futamot Fittipaldi előtt, ezzel elvéve tőle azokat a pontokat, amelyekkel még esélye maradt volna a végső győzelemre.
A brazil azonban bölcsen nem várta meg, hogy igazán elmérgesedjen a viszonya csapattársával, hiszen a következő évre átszerződött a McLarenhez, amely mint kiderült, gyors és megbízható autót épített 1974-re. Karrierje végén járó bajnok csapattársát, Denny Hulme-ot elhomályosítva végig szoros csatát folytatott az év végi trófeáért, és három győzelemmel, az utolsó futamon Clay Regazzonit legyőzve másodszor is hozzá került a világbajnoki cím, míg a McLarent hozzásegítette története első konstruktőri sikeréhez.
A következő éve szintén erős volt, még ha ekkor csak másodikként is tudott végezni a Ferrarit vezető Niki Lauda mögött. Szinte biztosra vehette volna az újabb sikeres éveket, ám a szezon végén váratlan döntést hozott, és a testvére által elindított csapathoz igazolt, ezzel pedig hirtelen a mezőny végén találta magát. Wilson Fittipaldi ugyanis, noha valamivel rögösebb úton, de 1972-re szintén eljutott a Formula-1-ig, ám két eredménytelen szezon után, belátva, hogy nem érhet fel öccse szintjére, saját istálló alapításába fogott. A csapat a Copersucar nevet kapta a főtámogató brazil cukorgyár után, egyetlen autóját pedig az első évben még Wilson, majd 1976-tól már Emerson vezette, aki hazafias érzelmektől fűtve vállalta ezt a kihívást.
A kétszeres bajnok öt évet húzott le a családi csapatban, ám ez idő alatt csak elvétve volt pontszerző, a dobogóra pedig csupán kétszer jutott fel. A régi sikerek emlékétől már távol, 1980-ban szállt ki végleg az autóból, és pénz után kajtatva próbálta életben tartani a csapatot, miután a Copersucar megszűntette a támogatást. Az istálló 1982 végén, különösebb sikerek és futamgyőzelem nélkül szűnt meg.
A még mindig csak harmincas évei közepén járó Fittipaldi az F1-re már befejezett ügyként tekintett, de pár év kihagyás után a versenyzési vágy továbbra is hajtotta. Megkezdte hát második karrierjét a mai IndyCar elődjének számító CART sorozatban, ahol még az F1-esnél is hosszabb, és hasonlóan sikeres időszakot élt meg. 11 éven át minden szezonban legalább egy győzelmet szerzett, 1989-ben pedig bajnokká koronázták a világ második legrangosabb formaautós sorozatában is. Eközben kétszer megnyerte a legendás indianapolisi 500 mérföldes versenyt, 1993-ban nagy felháborodást keltve a díjátadó során, amikor nem ivott az évtizedes hagyomány szerint a futam győztesének járó tejből, hanem helyette reklámcélból a saját vállalata által gyártott narancslevet vette elő.
Még 1996-ban, 50 évesen is versenyzett a sorozatban, és pályafutásának is csak az vetett véget, amikor a michigani oválpályán nagy tempóval a falnak csapódott, nyaktörést szenvedve. Alig hogy felépült, saját repülőjét vezetve farmja közelében lezuhant, az így szerzett hátsérülése pedig végleg visszavonulásra kényszerítette, elmondása szerint „újjászületett keresztény” lett. Ma is gyakran hallatja hangját, a sporttal továbbra is szoros kapcsolatot ápol.
