DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Ralikrossz

Button már Sebringben készült a ralikrosszra

A ralikrossz-vb egyik svéd csapatával, egy Honda Civicet tesztelve szokta a sorozat körülményeit a 2009-es F1-es világbajnok, bár arról még senki nem akar beszélni, hogy idén csatlakozik-e a mezőnyhöz a brit.

Button már egy ideje emlegeti, hogy F1-es karrierje végeztével, versenyzői pályafutása utolsó éveiben szívesen váltana át a ralikrosszra, amely sport gyerekkora óta közel áll a szívéhez, lévén néhai apjai is ebben ért el sikereket hazájában.

A brit az idei évre hivatalosan szabadságra vonul a Formula-1-ből, és bár nagykövetként, tanácsadóként és tartalékpilótaként továbbra is részese marad a McLaren gépezetének, ez a szezon mégis ideális pillanat lehetne számára ahhoz, hogy kipróbálja magát valami másban.

Talán efelé tett meg egy újabb lépést szerdán, amikor az Egyesült Államokban, a floridai Sebringben tesztelt a ralikrossz-világbajnokságban résztvevő Olsbergs MSE színeiben. A csapat tavaly Ford Fiestával versenyeztette a sorozatban egyebek mellett Niclas Grönholmot és Kevin Erikssont, idénre viszont váltanak, és most már Button is egy Honda Civic Coupéba ült bele, ami a McLaren-Honda kapcsolat révén összefér érvényben lévő szerződéseivel.

16123385_404483839894096_2543136151271636992_n



Az OMSE tulajdonosa, Andreas Eriksson beszélt Button tesztjéről és a lehetőségekről a Motorsportnak: „Jól érzi magát és remekül teljesít. Kíváncsi volt rá, hogy mire lesz képes és mennyire gyors, mi pedig segítünk neki megtalálni a választ. Mindketten a Hondával állunk szoros kapcsolatban, szóval logikus volt, hogy velünk végezze el a tesztet.”

Arra a kérdésre, hogy Button csatlakozhat-e a csapatához, hogy 17 év F1-ezés után idén az április 2-én startoló ralikrossz-vb szezonjában méresse meg magát, Eriksson ennyit felelt: „Még semmiről sem döntöttünk. Lépésről lépésre haladunk a dolgokkal.”

Valószínűleg az sem véletlen, hogy Button éppen most és éppen Floridában bonyolította le ezt a tesztet, az államban rendezik ugyanis a hétvégén a Bajnokok Tornáját, amelynek ezúttal is résztvevője lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: