Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 11. kedd
Rali

Szeretné már meghódítani a Mecseket Kazár Miklós

Alig várta már, hogy folytassa szereplését a hazai rali bajnokság idei szezonjában Kazár Miklós. A Pro Racers pilótája navigátorával, Tóth Zsolttal együtt már kedden megérkezett a Mecsek Rali helyszínére, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az utolsó előtti nagy megmérettetésre. Kazárban nagy a bizonyítási vágy, ugyanis ő még sosem tudta ezt a versenyt megnyerni pályafutása során, míg navigátorának ez egyszer már sikerült akkori kategóriájában. A Skoda Fabia R5-ös tökéletesen felkészítve, a versenyzők sikerre éhesek, a csapat kiváló, azaz minden készen áll arra, hogy a korábbi négyszeres abszolút bajnok végre bevegye a Mecseket.

Már eddig is úgy tűnt, hogy sikerült hegymenetbe kapcsolnia a 2018-as Magyar Rallye Bajnokság eddigi futamain Kazár Miklósnak és navigátorának, Tóth Zsoltnak, ám amit a Veszprém Rallye óta produkálnak, arra egyszerűen elfogynak a jelzők. A Pro Racers duója ugyanis amíg Veszprémben nyerni tudott, addig egy vadonatúj Skoda Fabia R5-össel az azt követő Ózd Rallye-n a második helyen végzett. Kazárék ezzel bebizonyították, hogy az aszfalton is nagyon gyorsak. Ezzel abszolútban feljöttek a harmadik helyre – hátrányuk mindössze 25 pont az élen állókhoz képest, és ők már nem veszítenek pontokat –, és ha ezt a teljesítményüket át tudják menteni a hátralévő két versenyre, akkor harcban lehetnek a bajnoki címért is. Mindenesetre a motivációval nem lesz gond, hiszen annak ellenére, hogy Kazár Miklóst rengeteg szép élmény fűzi ehhez a versenyhez, eddig még sosem tudta megnyerni a legendás versenyt. Egy biztos, mind a versenyzők, mind a Skoda Fabia R5-ös alaposan felkészült a megpróbáltatásokra, és Kazárék bíznak abban, hogy a maximumot tudják majd kihozni a hétvégéből.

2018-Pro Racers-Kazár Miki-Mecsek Rallye-előzetes2

„Számunkra ezen a hétvégén különösen fontos a jó szereplés, ugyanis ez az egyetlen verseny, ahol még egyszer sem tudtam nyerni, holott a sportággal éppen itt a Mecsekben kerültem kapcsolatba, amikor 1992-ben egy Ladával életem első versenyét teljesítettem itt navigátorként. Sőt, szintén itt szereztem navigátorként az első magyar bajnoki címem, majd itt kezdődött el sofőri pályafutásom is. A felkészülésünket semmi sem zavarta, és a motivációnkkal sincs probléma, így bízunk abban, hogy emlékezetes versenyünk lesz a hétvégén. A csapat ismét fantasztikus munkát végzett, a Skoda nagyon gyors, és a teszteken sikerült az optimális beállításokat megtalálnunk, illetve kiválasztottuk, milyen gumikkal vágunk neki a hétvégének” – jelentette ki Kazár Miklós.

2018-Pro Racers-Kazár Miki-Mecsek Rallye-előzetes4

Tóth Zsolt viszont már nyert itt, igaz nem az abszolút elsőség lett az övé, hanem kategóriájában nem talált legyőzőre. Nagyon szereti ezt a versenyt, és az itteni pályákat, ám elárulta, a versenyre való felkészülés mellett mivel is tölti majd az idejét.

2018-Pro Racers-Kazár Miki-Mecsek Rallye-előzetes3

„Mivel imádok esőben versenyezni, így esténként, nagy titokban eljárok egy-egy esőtáncot… Persze félre a tréfával, tökéletesen összeértünk Mikivel és a csapattal, igencsak lendületben vagyunk, így nem tartom kizártnak, hogy az első abszolút elsőségünket fogjuk vasárnap ünnepelni. Mivel a szabályok szerint két verseny pontjait elveszik, mi már csak szerezhetünk pontokat, hiszen kétszer már nulláztunk az idén. A hátrányunk ledolgozható, és ha nem most a Mecsekben, hát majd az utolsó, másfeles szorzójú nyíregyházi versenyen” – állította a navigátor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?