DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Tradicionális futammal folytatódik az ORB pontvadászata

Az 52. Mecsek Rali a Turán motorsport párosa (Turán Frici és Bagaméri Laci) Ford Fiesta R5-én az 1-es rajtszám most nem csak azt jelenti, hogy ők vezetik a bajnoki tabellát, hanem azt is, hogy pont egy évvel ezelőtt ültek először egy versenyautóban.

„A Mecsek Rali, és egyáltalán Pécs a kedvenc versenyeim, kedvenc városaim közé tartozik. Ez nem csak a ralinak köszönhető, hiszen korábban a hegyiversenyeken is arattam itt győzelmeket, de kétségtelen, az is javít a környékhez fűződő viszonyomon, hogy a Mecsek Ralit eddig kétszer nyertem meg abszolútban.” – emlékezett vissza Frici a kellemes pécsi emlékeire.

TMS_1



„Most is ugyanúgy készülünk, mint eddig, a lehető legjobb eredmény a célunk. Nem számolgatjuk a pontokat, egyszerűen a jó szereplésre törekszünk. A tavalyi hibát viszont nem engedhetjük meg magunknak. A Mecsek Ralin a saját Ford Fiesta R5-ös versenyautónkkal indulunk, aminek a felkészítésében az M-Sport ismét a segítségünkre volt, a beállítások finomítását pedig egy hosszabb teszten végezzük el.” – mondta a felkészülésről Frici.

„Kezd izgalmassá válni a történet, szoros a bajnokság állása. Egy jó eredményt kell elérnünk ahhoz, hogy nyugodtan érkezhessünk a Nyíregyháza Ralira. Már év közben is mondtam, minden az utolsó futamon fog eldőlni, és ez valóban így is lesz.” – tekintett kicsit már a Mecsek Ralin is túlra Bagaméri Laci. „Minden téren nagyon komolyan készülünk az 52. Mecsek Ralira, technikailag és emberileg is. Igyekeztem minden más programomat, kötelezettségemet úgy szervezni, hogy a verseny előtt már ne kelljen semmi mással foglalkozzak. Ahogy mindig, most is a lehető legjobb eredmény elérésére fókuszálunk!” – mondta Laci, aki egy évvel ezelőtt, az 51. Mecsek Rallye-n navigált először Fricinek.

Portre_Bagameri_Laszlo

„Személy szerint örülök a sok gyorsasági kilométernek, számomra nem idegenek a 200 km feletti versenyek sem, hiszen a vb-n is ilyeneken vettünk részt. A Hankook kínálatából pedig bármilyen időjárási körülményhez illő abroncs a rendelkezésünkre áll, így az eddig is mutatott kiegyensúlyozott szereplésünknek nincs semmilyen – elméleti – akadálya.” – tette hozzá zárszóként Frici.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: