Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 17. hétfő
Rali

Amit a Mecsek Raliról tudni kell

Új vagy részben új gyorsasági szakaszok, új rajt- és célceremónia-helyszín, egy különleges amatőrrali (MARB)-betétfutam – október 12. és 14. között ezekkel a különlegességekkel kerül ismét főszerepbe az autósport Pécsett és szerte Baranyában. Az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye újdonsága, hogy a Prológ mellett a rajt- és a céldobogó is a Pécs Plazánál várja az érdeklődőket, ráadásul ingyenesen. A versenyzők pedig a klasszikus mecseki pályákon, de helyenként új vonalvezetésű gyorsasági szakaszokon is kipróbálhatják autóikat.

Az ORB-sorozatban az abszolút kategória élmezőnye két fordulóval a bajnokavató előtt még meglehetősen nyitott, ahogy a géposztályok élén is nagy csata vár még a csapatokra, emiatt is tarthat számot a pilóták körében a szokásosnál is fokozottabb érdeklődésre az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye. Amely október 12-én, pénteken délután a Pécs Plazánál megszervezendő rajtceremóniával indul, ahonnan ezúttal is a nemzetközi Historic mezőny vág neki elsőként az újabb megmérettetésnek. A tavalyitól eltérően azonban ezen az estén csak a Plaza-parkoló gumilassítóinak minél gyorsabb kerülgetése vár a pilótákra, a Prológ után pihenő jön, a mecseki szerpentineknek már csak szombat reggel vág neki a mezőny.

Erről, illetve a futam további előzetes tudnivalóiról pénteken sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Elsőként a verseny névadó szponzora, az Aquaprofit Zrt. elnöke, Nádasi Tamás szólt pár szót arról, hogy cége miért tartja fontosnak a részvételt az autósportban – nem meglepő módon egy gyerekkori kötődést is felemlítve, amely őt az akkori pécsi motorversenyek bűvöletébe vonta.

Nagy Csaba országgyűlési képviselő, a Szervező Bizottság elnöke legelőször azt az utóbbi napokban szárnyra kapó híresztelést oszlatta el végérvényesen, amely a pécsi futam feltételezett szervezési és adminisztrációs hiányosságai miatt terjedt futótűzként ralisberkekben, a „jólértesültek” szerint magát a rendezést is veszélybe sodorva. Tőle megtudhattunk, hogy az MNASZ kérésének eleget téve valamennyi szükséges dokumentumot és engedélyt az előírt határidőben bemutatott a rendező, a futam tehát erről az oldalról is biztonságban van. Ezen túlmenően azoknak a szervezeteknek, cégeknek, hivataloknak és segítő személyeknek mondott köszönetet, akik erőn felül járultak hozzá most is a rendezés sikeréhez.

Lovay Miklós versenyigazgató először saját tisztsége apróbb-nagyobb fortélyaiba avatta be a jelenlévőket, majd a programról, helyszínekről, időtervről szólt bővebben.

A versenyt hivatalosan szervező PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila hangsúlyozta, hogy az ország mára legnagyobb és egyik legeredményesebb sportiskoláját működtető társaság számára a raliban is fontos az utánpótlás-nevelés, így a Baranya megyei önkormányzattal együttműködve ezúttal közvetlenül a Mecsek-rali keretében vállalták föl a házigazdaszerepét a rali „előszobájának” is tekinthető MARB és Sprint-kupa sorozat Remeterét–Árpádtető közötti futamának is.

Amint azt a futam számaira áttérve a pécsi ORB-futam versenyigazgatója, Lovay Miklós elmondta, tavalyhoz képest az is jelentős változás, hogy a Historic (amely egyébként az idén szintén prológozik is) és az ORB-pilóták ezúttal teljesen azonos gyorsaságikat teljesítenek, szám szerint szombaton nyolcat, vasárnap további négyet, összesen 176 kilométeren, és a baranyai hagyományoknak megfelelően természetesen végig aszfalton.

A gyorsasági szakaszok gyakorlatilag mind jól ismertek nemcsak a pilóták és navigátoraik, de a ralibarát nézők előtt is, mégis lesznek érdekességek. A tavalyi három új gyorsasági közül a Golgota–Hetvehely ugyanúgy marad, míg a Szágy–Gorica közti 13 km-es technikás, kanyargós erdei aszfaltgyorsaságit 2017-hez képest az ellenkező irányban teljesíti mindkét mezőny. Máré várától pedig Pécsvárad helyett most Zobákpusztág kanyarog az 1. és 5. gyorsasági – utóbbiról hangsúlyozandó, hogy a fokozottan védendő természeti értékek miatt a nézők elől elzárt terület, így a szervezők külön kérik, hogy a ralibarátok ne ide induljanak a hétvégén.

Vasárnap vélhetően a leghosszabb hazai raliszakasz, az orfűi körgyorsasági lesz a sláger a rajongók körében. Itt az első kör Orfű és Árpádtető között fut, a másodiknál Orfű tetőn balra kanyarodva Remeterét–Ranga László út felé folytatják a száguldást. 

 

Elhangzott, hogy eddig a pillanatig 68 ORB-páros (a mezőny első 15 párosa R5-ös gépekkel), illetve 46 historic-kettős (ez tízzel több a tavalyinál) adta le a nevezését, illetve, hogy mivel minden sorozatban nyílt még a bajnoki címek sorsa, izgalmas párharcokra van kilátás az érkező pilóták között.

Amelyben természetesen pécsi, baranyai szereplőkért is szoríthatnak a helyi sportbarátok. Miközben tavaly két egyforma, remekül felkészített Skoda Fabia R5-össel vágott neki a távnak ifj. Ranga László és testvére, ezúttal csak utóbbi, az idei egyetlen futamán, a Szombathely-ralin az abszolút 3. helyen célba érő Ranga Péter (Holczer Dániel navigálásával) gördül majd át a rajtkapun. Ő azonban a sajtótájékoztatón, amellett, hogy igyekezett pár „volán mögötti” kulisszatitkot megosztani a versenyautók különféle beállításairól vagy az eltérő vezetéstechnikáról a különböző útviszonyok függvényében, immár hagyományosan ismét adott pár tippet is a média képviselőinek – így a nézőknek –, hogy hová is érdemes kilátogatni a hétvégén, e sorban természetesen saját kedvenc pályáik, az orfűi körgyors és Árpádtető szerepeltek az élen.

Az ORB-sorozat abszolút élmezőnye még nagyon is nyitott: a mostani (mínuszolások nélküli) sorban Turán Frigyes és Bagaméri László (Ford Fiesta R5) áll az élen, ám a mögöttük sorban következő (és a Mecseken is e sorrendben rajtoló) Vincze Ferenc, Igor Bacigál (Skoda Fabia), Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) valamint Hadik András, Deák Attila (Ford Fiesta R5) duók egyaránt trónkövetelőkként autóznak majd. Igaz, az évzáró Zemplén-rali 1,5-ös sorzója miatt vélhetően nem a Mecsek dönt majd a bajnoki trófea sorsáról, ám az itt begyűjthető pontok nélkülözhetetlenek lesznek az elsőséghez.

És ahogy azt már a bevezetőben említettük, ezúttal egy különleges betétfutammal bővül a Mecsek-rali: az eddigi rendtől eltérően, ezúttal csak a MARB déli régió bajnokság résztvevői számára lesz pontszerző verseny a Mecsek Rallye Sprint futam. A rendezők a klasszikus Camping–Árpádtető szakaszt két irányban, és extraként az Orfű–Remeterét–Camping gyorsokat kínálják az érdeklődőknek, összesen 43 kilométer mért szakasszal.

(Bővebb információ, időtervek, térképek, versenykiírások, pilótainterjúk, forgalomkorlátozások, útlezárások, autóbusz-elterelések: www.mecsekrallye.hu és www.race1.net)

 

52. Aquaprofit Mecsek Rallye

A 2018. évi Historic Európa-bajnokság 8. (záró), az Országos Rallye Bajnokság (ORB) 7., és az Országos Rallye Challenge (ORC) 7. futama

2018. okt. 12., péntek

Pécs Plaza. 16.00: rajtceremónia, majd Prológ (előbb a Historic; fordított rajtszám szerinti sorrendben); vasárnap 15.45 célceremónia

2018. okt. 13. szombat

1. és 5. gyorsasági: Máré vára–Zobákpuszta

2. és 6. gyorsasági: Mecsekpölöske–Alsómocsolád

3. és 7. gyorsasági: Szágy elág.–Gorica

4. és 8. gyorsasági: Hetvehely–Golgota

2018. okt. 14., vasárnap

9. és 11. gyorsasági: Golgota–Hetvehely

10. gyorsasági: Orfű kör–Árpádtető

12. gyorsasági: Orfű kör–Ranga László út

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?