DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Turánék vezetik a bajnokságot

A szombati 4+1 gyorsasági szakasz után vasárnap 8 mért szakasz szerepelt a Székesfehérvár Rali, a 2018-as Országos Rallye Bajnokság negyedik futamának útvonalában. A Turán Motorsport párosa, Turán Frici és Bagaméri Laci 0,6 másodperccel a 2. helyről várta a folytatást.

„Jól indult a nap, rögtön az első gyorsaságit megnyertük és átvettük a vezetést. A második gyorsaságin viszont megforogtunk, újra kellett indulnunk. A belső kamera felvétele alapján 18 másodperc „maradt bent”, és pont ennyivel mentünk rosszabbat a szakasz győztes idejénél. A második helyezettől kevesebb mint 10 másodpercre voltunk, ami nem számít behozhatatlan hátránynak.” – mondta Frici a nap elejéről. „Két gyorsaságival később viszont szereztünk egy defektet, így ez 20 másodperc fölé növekedett. A versenyt végül a 3. helyen zártunk, amivel kicsit növelni tudtuk az előnyünket a bajnokságban, és ez a legfontosabb!” – tette hozzá Frici.

Turan_Motorsport_Szfehervar_2



„A megforgást és a defektet nagyon sajnálom, de mégis tudok örülni az eredménynek, hiszen ha kicsivel is, de növeltük az előnyünket a bajnokságban!” – öntötte szavakba vegyes érzelmeit Bagaméri Laci a verseny céljában. „A hibákat magunknak köszönhetjük, de talán egy kicsit a szerencse is elpártolt mellőlünk a nap elején. Ennek ellenére nem zökkentünk ki a ritmusból, a megforgás és a defekt után is tudtunk jó időket autózni. A csapat most is szenzációsan dolgozott, az autót remekül felkészítették, és a szombati sérülést is teljesen eltüntették az esti szervizparkban, így nagy köszönettel tartozunk nekik!” – folytatta Bagaméri Laci.

„Igazán jó volt a Hyundai i20 R5-tel autózni, remek autó, amit egy remek csapat üzemeltet, és nagy szerepe van abban, hogy most mi vezetjük a bajnokságot! A „mi” dél-koreai márkánk, a Hankook kínálatából pedig mindig olyan abroncsokat választottunk rá, amik a lehető legjobb tapadást biztosították. Veszprémben viszont már újra a saját autónkkal indulunk, de a terveinken, célkitűzéseinken ez nem változtat, a versenyt is és a bajnokságot is meg akarjuk nyerni!” – zárta gondolatait Frici a Székesfehérvár Rallye-ról.

Az Országos Rallye Bajnokság 5. fordulója július 7-8-án lesz Veszprémben és környékén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: