DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Riskó Dániel: Megvalósult álom

Motorprobléma miatt esett ki a szezonnyitó Credobus Eger Ralin Riskó Dániel és Adorján Szabolcs. A fiatal páros kedvét azonban nem vette el a sikertelen nyitány, hiszen olyan lehetőséget kaptak, amiről néhány hónnappal ezelőtt talán álmodni sem mertek. Részesei lettek annak az új kupasorozatnak, amely a Peugeot támogatásával valósult meg.

Öt-hat egyforma R2-es indul ugyanabban a kategóriában, tehát a párosok között nincs technikai különbség, a versenyzők tudása dönthet egy-egy hétvégén.

Risko2



- Csúcs szuper. Talán ez a legjobb kifejezés arra, ami mostanában velünk történik – árulta el érzéseit Riskó Dániel. – Ez a Peugeot egy űrhajó a korábbi autóimhoz képest. Észvesztő, nagyon gyors, gyári környezet, szinte el sem hiszem. Eger előtt minden rendkívül gyorsan történt. Nem sok idő volt tesztelni, ettől függetlenül hatalmas élmény volt a szezonnyitó. Még akkor is, ha technikai hiba miatt nem láttuk meg a célt. Az első élmények után Miskolcra már egy kicsit tudatosabban fogunk készülni, és vélhetően több időnk lesz április utolsó hetében.

Riskó Dániel szerint nagyon sokat kell tanulnia, hogy kihozza az R2-esben rejlő lehetőségeket. Egerben a tapogatózó első nap után egyre bátrabban nyúltak hozzá a beállításokhoz, ami jelentős gyorsulást eredményezett. Ekkor azonban a Peugeot vízpumpájának leesett az ékszíja, emiatt pedig az autó elkezdte forralni a vizet.

- A második helyről estünk ki, kicsit bosszantott, de az élmény egyértelműen kárpótolt az elhullajtott pontok miatt – fogalmazott Riskó Dániel. – Vélhetően a kategóriatársakkal jókat csatázunk majd az esztendő során, nagyon szeretnénk minél többször a dobogón végezni. A Hell 24. Miskolc Rali előtt nagy hangsúlyt kell fektetnünk a futómű-beállításra, ha ezt jól el tudjuk találni, abból sokat profitálhatunk. Ebben a kupasorozatban minden résztvevő nagyon ügyes, de úgy gondolom, hogy nekünk is van esélyünk a jó szereplésre. Rajtunk nem fog múlni, mindent megteszünk azért, hogy ez az eredményekben is visszaköszönjön.  

A fiatal versenyző hozzátette: Egerben sok olyan szakaszon mentek, ami ismerős volt számára, a Hell 24. Miskolc Rallye-n azonban más lesz a helyzet. Hosszú, kemény, technikás gyorsok várnak rá, ahol fontos a taktikus versenyzés. Be kell osztani az autót, ha vigyáznak a gumikra és a fékekre, az a futam hajrájában sokat kamatozhat. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: