DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Egy lépést előbbre készül Turán Miskolcon

Április utolsó hétvégéjén folytatódik az ORB, mégpedig a Miskolc Ralival. A Turán Motorsport párosa a szezonnyitón megszerzett 2. hely után továbbra is optimizmussal, és a korábban kitűzött bajnoki címre fókuszálva várja a versenyt.

Csak egyet szeretne előre lépni a Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri László a 24. Miskolc Ralin, legalábbis a tavalyi-ugyanitt, és a tavalyi valamint az idei Eger Ralikon elért eredményükhöz – ezeken a versenyeken 2. helyen ért célba Turán Frici.

Turan_Motorsport_Miskolc_1



„Szeretjük a miskolci versenyeket, itt mindig jó a hangulat!” – kezdte lelkesen Frici a verseny előtti hangulat bemutatását. „Ezen a versenyen tavaly is jól szerepeltünk, és a legutóbbi futamok is jól alakultak, így a győzelemre is esélyesnek érezzük magunkat Miskolcon.” – folytatta. „Meglehetősen szoros a programunk, nemrég érkezett haza az autó Csehországból, így most kívül is többet kell rajta dolgozni, újra a saját dekorációnkat kell megkapja. Ezzel párhuzamosan a versenyek közötti átvizsgálás és felkészítés is megtörténik, majd a jövő hét közepén egy teszt során állítjuk be a mostani, az előző versenyél dobálósabb szakaszokra.” – ecsetelte a teendőket a Turán Motorsport pilótája.

Bagaméri Laci s nagyon várja már a Miskolc Rallye-t: „Sikernek éltem meg az Eger Rallye-n elért 2. helyezésünket, és már azonnal mentem is volna tovább, de április végéig várnom kell a Miskolc Ralira. Jól éreztem magam az autóban, a csapat is jól működött, így minden azt sugallja, hogy megint jó teljesítményt tudunk nyújtani. Egyértelműen győzelmi célokkal megyünk Miskolcra, bár tudjuk, ehhez ellenfeleinknek is lesz néhány szava. Ráadásul közülük többen is helyiek, ami ha másban nem is, de lelkileg jelenthet előnyt.” A navigátor még hozzátette: „Kemény, szoros és látványos csatát várok a Miskolc Ralitól, és nagyon sok nézőt, mert tudom, ezen a környéken mennyien szeretik ezt a sportot!”

Turan_Motorsport_Miskolc_5

„A verseny alatt, a gyorsasági szakaszok között is kell majd állítanunk az autón, mert jelentős különbségek lesznek a pályák karakteréében, útminőségében, amihez alkalmazkodnunk kell. De mindenre fel vagyunk készülve.” – zárta gondolatait Frici a Miskolc Rally-val kapcsolatban. „Sok időnk nem lesz kipihenni a Miskolc Ralit, ugyanis két nappal később már Budapest belvárosában, a Nagy futamon a fővárosi nézőknek is megmutathatjuk magunkat. Ezúton is köszönjük a rendezőknek a meghívást! Úgy gondolom, nagy szüksége van Magyarországnak, Budapestnek és a budapestieknek is egy ilyen show-ra, ahol testközelből is találkozhatnak velünk a szurkolók, és mi is egy kicsit „lazábbak” tudunk lenni, illetve még látványosabban autózhatunk, hiszen ez nem egy verseny. Bízom benne, hogy sok szurkolóval tudunk találkozni május 1-én is!” – tette hozzá Frici.

Turan_Motorsport_fiesta_2018

A Turán Motorsport egy meglepetéssel is készül a Népkerti prológra, melyet mindkét versenyző is nagyon vár, a semmi mással össze nem hasonlítható hangulata miatt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: