DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Turán elsőre második

Új összeállításban kezdte a 2018-as országos rali bajnokságot a Turán Motorsport versenyzőpárosa, ugyanis Turán Fricinek Bagaméri Laci diktálja az itinert ebben az évben. Az idénynyitó Eger Ralit az év végi bajnoki címért vívott versenyben nagyon sokat érő második helyen zárták.

Még a verseny hetében is érkezett friss hó az Eger Rali által érintett területre, így senki nem lehetett biztos abban, igazából milyen körülményekre is készüljön az év első országos ralibajnoki versenyén. A hét végére azonban megszűnt a csapadék utánpótlása, és ha hideg is, de száraz időben került sor a 20 tervezett gyorsasági szakaszra. A versenyzők és csapatok dolgát nehezítette, hogy szombaton 12, éjszakába nyúló gyorsaságit kellett teljesíteniük – végül 11 került értékelésre -,  a pihenésre fordítható időt még a tavaszi óraátállítás is lerövidítette.

TuranMotorsport__2018_EGER_DAY2_001



„Kiegyensúlyozott teljesítményt tudtunk nyújtani az egész verseny alatt, és ennek a 2. hely lett az eredménye.” – kezdte a hétvége összefoglalását Frici. 

„Szombaton négy szakaszon is a leggyorsabbak voltunk, ami bizonyítja versenyképességünket. Végig nagy csatában voltunk. Kiválóan működtek a Hankook abroncsok, nagy előny volt hogy a szerkezetüknek köszönhetően nagyon gyorsan elérték az üzemi hőfokot. Nem volt elérhetetlen távolságban az első hely sem, de vasárnap vétettem egy apró hibát, ami 10 másodperc hátrányt okozott. Kettő század másodperccel korábban indultam, és ezért járt ez az időbüntetés. Mögöttünk folyamatosan gyorsultak az ellenfelek, így nem csak előre, hanem hátrafelé is figyelnünk kellett, de sikerült megőrizni a pozíciónkat.” – folytatta Frici.

TuranMotorsport__2018_EGER_DAY2_032

„Nagyon izgalmas volt így versenyezni, hogy végig elől voltunk, ráadásul a legjobb pozíciókért ment a versenyzés. A korai rajtot nagyon sajnálom, belülről nem is éreztük, de a 2 század másodpercből az látszik, hogy nem szándékos volt. – mondta Bagaméri Laci. 

A Turán Motorsport csapata professzionálisan működött már a felkészülés, és az egész hétvége alatt, jó érzés közéjük tartozni!” – folytatta a navigátor. 

„Ahogy már a verseny előtt is mondtuk, célunk a év végi lehető legjobb helyezés, ami egyértelműen a bajnoki cím, és ehhez egy nagy lépést már meg is tettünk. Gratulálunk minden ellenfelünknek, nagyon jó volt velük versenyezni az Eger Ralin!” – zárta gondolatait Bagaméri Laci.

TuranMotorsport__2018_EGER_DAY2_034

Az ORB második fordulójára 2018. április 27-29-én kerül sor Miskolcon és környékén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: