DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Kurtos: Kezdődhet a szezon

Az egri pályákat kimondottan szereti Kurtos Róbert és Szegedi Máté, ezért nagyon várják már a kezdést. Tartanak az időjárás viszontagságaitól, de nem rettenek meg semmitől, majdcsak leküzdik az akadályokat.

Mivel telt a téli szünetetek?

– Sok munkával, mint általában. De nálunk igazából semmi változás nem történt csapaton belül. Ugyanúgy várjuk a versenyeket, mint mindig. A kocsi maradt a Mitsubishi, a navigátorom most is Máté lesz, és a jól bevált szervizcsapatom végzi továbbra is a teendőket. Reméljük idén sokkal de sokkal több kilométert tudunk versenyezni, mert tavaly kevés alkalommal bírtuk teljesíteni a komplett távot. A kocsi nagy fékeket kapott, a motor maradt a régi, ami már fel is lett újra programozva. A dekoráció is ugyanaz, tényleg semmi különösebb változásról nem tudok beszámolni.

Teszteltetek már vagy még ezután fogtok?

– Hamarosan gurulunk pár kilométert a kocsival, hogy meghallgassuk, szépen ketyeg-e, de sajnos úgy néz ki nem tudunk részt venni a hivatalos teszten. Az éles bevetés lesz most a mi tesztünk az Eger Ralin. Jók a kilátások, mert ismét népes mezőnyben tudunk majd versenyezni, ez mindenképpen motiváló számunkra. Új pályát is kaptunk, úgyhogy, ha minden rendben lesz, akkor lehet majd használni a kocsit ezeken a tempós szakaszokon.

kurtos_eger_elott_2018



Aggódtok az időjárás miatt, hogy egyszer tavasz, egyszer tél van?

– Igen, van bennünk egy kis félsz olyan szinten, hogy nem lehet eldönteni mi fog Egerben ránk várni. Berendeltünk vizes és montés gumit is, aztán majd látjuk mire lesz szükségünk. Az éjszakai gyorsokon lehet érdekes az időjárás alakulása, ha kicsit olvad, majd este visszahűl a levegő és elkezd visszafagyni. Ezzel nem tud senki semmit kezdeni, de megviccelheti a versenyzőket a változó időjárás. De mivel nagyon várjuk, hogy ismét autóba ülhessünk, nem foglalkozunk az akadályokkal. Majd leküzdjük őket.

Milyen eredménnyel lennétek elégedettek az Eger Ralin?

– A feladatunk most sem lesz kevesebb, mint eddig. Csütörtök reggel átvesszük az itinert, aztán irány a pályabejárás. Pénteken jönnek az átvételek és a rajtceremónia. Kicsi pihi után pedig szombat reggel elrajtol a mezőny. Összesen húsz gyorsaságit kell majd teljesítenünk, és bízunk benne, hogy a lehető legkevesebb technikai problémával vagy anélkül tudunk majd célba érni, és újra átgurulni a céldobogón. Ha menet közben élvezhetjük a versenyt, és részünk lehet jó csatázásokban, akkor mi elégedetten fogunk távozni az első futamról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: