DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Eger Rali: Új kupasorozat a fiataloknak

A Peugeot sohasem riadt vissza a kihívásoktól, bizonyítja ezt azzal is, ahogyan az idén visszatér a magyar ralibajnokságba. Pénzdíjas márkakupát szervez utánpótlás-nevelő céllal, a győztes pedig számos nyereménnyel gazdagodik: többek között azzal, hogy térítésmentesen állhat rajthoz egy külföldi futamon a következő esztendőben. Plusz motivációt jelenthet a Peugeot 208 R2 Rally Cup résztvevőinek, hogy a hétszeres abszolút magyar bajnok, ifj. Tóth János lesz a pilóták mentora. Ki mástól lenne érdemesebb tanulni, mint az elmúlt két évtized legeredményesebb magyar versenyzőjétől?

A Peugeot által kiírt sorozat nyitott minden olyan versenyző számára, akinek van érvényes licence és az autója megfelel a technikai szabályzatnak, vagyis egy homológ Peugeot 208 R2-est állít csatasorba, emellett vállalja az egységes gumi használatot. A sorozat mindenképpen hiánypótló, hiszen évek óta téma az utánpótlás-nevelés fontossága, ami csak akkor lehetséges, ha a kisebb kategóriákból nem fogynak el a versenyzők. Nos, 2018-ban mindenképp érdemes lesz ezt a sorozatot választani. Nem csupán azért, mert a pénzdíj futamonként akár 420 ezer forintot is elérheti, hanem azért is, mert a regisztrációs díj a nevezésen felül tartalmazza a kupában egységesen kötelező Peugeot versenyző-overallt. Emellett a Peugeot utcai ruházatot a pilóta és a navigátor számára, valamint az egységes Peugeot szervizsátor használatát, és a mérnöki segítséget. Mindez azt jelenti, hogy a márkakupa résztvevői egy kicsit úgy érezhetik magukat, mintha gyári versenyzők lennének – itthon, a magyar bajnokságban.

MGR_IMAGES_2018_PEUGEOT208CUP_017_1



- A Peugeot évtizedek óta jelen van a magyar raliban. Sokat adott a sportnak, de sokat is köszönhet neki, ezért gondoltuk úgy, hogy szeretnénk tenni valamit a fiatalokért, a sportszerű versenyzésért. Ezért hívtuk életre a Peugeot 208 R2 Kupát. A sorozatban az első évben csak öt aszfaltos bajnoki futam szerepel, így a versenyzőknek is könnyebb dolguk lesz, nem kell murva futóművet vásárolniuk – mondta Balkányi György, a Peugeot magyarországi importőrének ügyvezetője. - Hazánkban eddig nem volt megszokott, hogy a márkakupa résztvevőinek vállalniuk kell az etikai kódex szabályainak betartását. Nem csupán a versenyhétvégéken, hanem a pályabejárás, a versenyzői eligazítás, a díjkiosztó, és minden olyan nyilvános megjelenés során, amelyen a kupa hivatalos ruházatát viselik. Külföldön ez teljesen bejáratott rendszer, hiszen minden márkának fontos, hogy az őt képviselő versenyző azonosuljon az értékrendjével.

MGR_IMAGES_2018_PEUGEOT208CUP_043_1

ifj. Tóth János a hétből négy magyar bajnoki címet szerzett Peugeot-val, a tapasztalt, rutinos versenyző örömmel állt az új kezdeményezés mellé.

- Megtisztelő, hogy részt vehetek ebben a projektben, amelynek céljaival és kiírásával tökéletesen azonosulni tudok – tette hozzá ifj. Tóth János. - Ráadásul egy olyan márka, a Peugeot égisze alatt, teszem mindezt, amellyel 14 éven keresztül versenyeztem. Ami nagyon szimpatikus benne, hogy alapfeltétel az etikai kódex betartása, ami talán szokatlan itthon, de szerintem teljesen helyénvaló. Ami pedig engem illet: több mint huszonöt évet versenyeztem Magyarországon, sok futamon indultam, rengeteg tapasztalatot szereztem. Tudom, mire kell odafigyelni egy-egy verseny előtt, közben, megpróbálok mindenkinek abban segíteni, amiben kell. Tudom, hogy lesz, akinek a gumiválasztásban adok majd tanácsot, másnak a pályafeldolgozásban, egy harmadik pilótának pedig elég lesz az is, hogy ott állok a gyorsasági szakaszok céljában és tapasztalatot cserélünk. Korábban is adtam már tanácsokat fiatal srácoknak, de ez más lesz, univerzális feladat, aminek próbálok majd megfelelni.

MGR_IMAGES_2018_PEUGEOT208CUP_041

A rutinos mentor mellett a Tagai Racing Technology minden versenyre mérnököt biztosít a versenyautókhoz, aki a Peugeot márkához méltó technikai hátteret adja. Az év végi díjazás lehet a legcsábítóbb. Aki a kupát megnyeri, az 2019-ben részt vehet egy külföldi futamon, a TRT által biztosított Peugeot 208 R2-es versenyautóval, a verseny teljes költségét pedig a Peugeot vállalja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: