DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Tim Gábor egy Opel Adam R2-vel várja az Eger Ralit

Tim Gábor újra komoly autóba ülhet, hisz a mai napon jelentette be a JG-2 Racing, hogy a többszörös magyar bajnok vezetheti az Eger Ralin a gyári fejlesztésű Opel Adam R2-t. Tim navigátorával, Timár Tamással a Rallye2 mezőnyében vesz részt az idénynyitó viadalon.

Tim Gábor főként a pályaversenyzésben jeleskedett, nyert hazai márkakupákat, illetve 2016-ban első komolyabb nemzetközi idényében a Skoda Octavia Cup bajnoka lett. 2017-ben futotta első teljes rallye idényét és Timár Tamás navigálásával elnyerte a MARB Északi Régió bajnoki címét, illetve az országos értékelésben harmadikok lettek. Az év végi Szilveszter Ralin is rajthoz állt a páros, jelentős előnnyel nyertek a 2000cc-es kategóriában.

opel_adam1



Miután egy évet a saját építésű Nissan Sunny GTi-vel lehúzott, 2018-ban újra komoly technikát vezethet a vanyarci pilóta! A JG-2 Racing és annak csapatvezetője, Farkas Kálmán bizalmat szavazott Timnek, és Ő vezetheti a csapat Opel Adam R2-es versenygépét a szezonnyitó versenyen, az Eger Ralin, azt az autót, mellyel a csapat 2017-ben a Rallye2 második helyét szerezte meg. Navigátora idén is Timár Tamás lesz.

"Ez egy fantasztikus lehetőség, még most sem hiszem el! Remélem hamar összeszokom az autóval és sikerül felvennem a ritmust, mert szeretném egy jó eredménnyel meghálálni a bizalmat Farkas Kálmánnak és természetesen a támogatóknak. Az Eger Rallye előtt lesz lehetőség tesztelni, így minden adott, hogy egy jó versennyel mutatkozzunk be a csapatnak. Természetesen a tapasztalati hiányt nem tudjuk pótolni, nem is akarunk túl nagy tehert magunkra venni, de bízunk egy jó versenyben és jó eredményben! Ezzel az autóval abszolút első helyért lehet menni, de ehhez idő kell!" - értékelte a bejelentést Tim.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: