DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Ismét Vincze Ferenc nyerte a Szilveszter Ralit

Pénteken már nem forgott veszélyben a Vincze-Bazsó kettős győzelme az évzáró futamon, 2016-hoz hasonlóan ezúttal is a skodás párosé lett az év utolsó ralisikere.

A csütörtöki két gyorsasági után további négy szakaszt teljesített pénteken a Szilveszter Rali mezőnye és az első nap után szoros küzdelemre készülhettünk a Vincze-Bazsó és az ifj. Kiss-Kissné párosok között a győzelemért. A mai első pálya még rá is tett erre egy lapáttal, hiszen Kissék egyetlen tizedmásodperccel győzték le Vinczééket, de a soron következő Ring Belsőn már beleerősített a 2016-os győztes és bő nyolc másodpercet adott riválisának.

Ebben a szoros küzdelemben ez döntő ütésnek bizonyult, főleg hogy másodjára már a Ring Külsőn is Vincze volt a gyorsabb, itt végleg eldőlt a csata - 2016 után 2017-ben is a fiatal pilóta nyerte az évzáró Szilveszter Ralit, Kisséknek be kellett érniük a második hellyel. A dobogó alsó fokáért egyébként még ennél is nagyobb csata zajlott a szlovák Majercak és Német László között, amelyet végül Majercak nyert meg, az utolsó szakaszon fordítva.

Kazár Miklósék az első napon kétszer is késtek, így nem szólhattak bele az élmezőny küzdelmébe, míg a szintén többszörös bajnok Kiss Ferenc az első szakaszon beszedett közel fél óra hátránnyal nullázta le az esélyeit. Ott volt viszont az ötödik helyen legjobb mitsubishisként Velenczei Ádám, de szép eredményt értek el Jedlóczkiék, vagy Puskádiék is - igaz, gyorsaságit csak az első helyért küzdő két páros (Vincze négyet, Kiss egyet), valamint a szlovák Ondrej (egyet) tudott nyerni.

A Szilveszter Rali végeredménye:

1. Vincze - Bazsó Skoda Fabia R5 41:35,1
2. ifj. Kiss - Kissné Ford Fiesta R5 +14,6
3. Majercak - Kusnier Ford Fiesta R5 +1:07,4
4. Német - Szegő Skoda Fabia +1:08,0
5. Velenczei - Szedő Mitsubishi Lancer Evo IX +1:42,5
6. Jedlóczki - Somogyi Ford Fiesta R5 +1:54,2
7. Puskádi - Gódor Skoda Fabia R5 +1:54,5
8. Vizelli - Nagy Skoda Fabia R5 +2:15,6
9. Maricsek - Bán Mitsubishi Lancer Evo IX +2:20,6
10 Kocsomba - Takács Mitsubishi Lancer Evo IX +2:38,8
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: