DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Címvédőként, Kiss Ferenccel tér vissza a Hungaroringre a Korda Racing

A visszatérés jegyében készül az év utolsó versenyére a Korda Racing: bő egy évtized után visszatér Korda Erik csapatához és a Hyundaihoz a kétszeres magyar bajnok Kiss Ferenc, Vizelli Károly fél év szünet után kapja vissza a Skoda Fabia R5-öt, ifjabb Fekete László pedig egy év után ül vissza az M3-as BMW-be a 19. Szilveszter Ralin.

Az ünnepek alatt sincs megállás a Korda Racing számára, hiszen ralis berkekben immár rendhagyó módon az óév utolsó napjaiban a Hungaroring-en ér véget a versenyszezon. Az idén immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő Szilveszter Rallynak a Korda Racing is állandó vendége, a csapat versenyautói az elmúlt években több alkalommal is győzelemhez segítették versenyzőpárosait. A legutolsó győzelemét éppen tavaly szerezte a csapat, akkor Vincze Ferenc és a Korda Racing Skoda Fabia R5 versenyautója bizonyult a leggyorsabbnak, így idén címvédőként térhet vissza az autósportok magyarországi szentélyébe Korda Erik csapata.

FRI_0166



„Több szempontból is izgatottan várjuk az idei Szilveszter Rallyt, hiszen az év vége is számos újdonságot tartogat számunkra” – mondta Korda Erik. „Vizelli Károly a Veszprém Rallyn már megkezdte az ismerkedést a Skoda Fabia R5-tel, a nyári murvás futamon a bemutatkozás nagyszerűen sikerült, Karesznak elsőre sikerült beverekednie magát a Top10-be egy R5-ös autóval. Számára most jött el az idő, hogy végre aszfalton is kipróbálja a Fabiát. A Hyundai i20-asban egy régi ismerőst köszönthetünk újra, bár a kétszeres magyar bajnok Kiss Ferencet senkinek nem kell bemutatni. A Fefe-Hyundai-Korda Racing tengely viszont egyáltalán nem újkeletű, bő tíz évvel ezelőtt összejött már ez a hármas, akkor néhány verseny erejéig a Hyundai Accent WRC-vel futamot is tudtunk nyerni.”

„A két R5-ös mellett csapatunk legbiztosabb pontja, ifjabb Fekete László sem hiányozhat a versenyről, Lackó viszont a tavalyi évhez hasonlóan most is pihenteti a C2-est és egy M3-as BMW-vel készül pontot tenni az idei szezon végére. Az előzetes hírek alapján idén is komoly mezőnyre és parázs csatákra számíthatunk, de valószínűleg a nézőknek látványból sem lesz hiány. Versenyzőink kíváncsian várják, hogy egyetlen nyári murvás verseny R5-ös tapasztalatával mire lehetnek képesek aszfalton, téli körülmények között a többiekkel szemben, de a legfontosabb hogy autózzanak egy jót és jó szájízzel zárhassák az évet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: