DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

LP Winner Motorsport: Jutalomjáték

Két versenyautóval vesz részt az LP Winner Motorsport csapata a 2017-es Mikulás Ralin. A Lovász Pál - Kürti Tamás egység a jól bevált Hyundai i20-asát veti be a murvás versenyen, az idei Rali2-es bajnokok a Csomós Miklós - Nagy Attila duó pedig pályafutása során először összkerék-meghajtású autóval próbál szerencsét.

Pál és Tamás szeretne az i20-as Hyundai-jal egy jóízűt autózni, ami valószínűleg az utolsó versenyük lesz 2017-ben. Tavaly éppen ezen a megmérettetésen kezdték az R5-ös pályafutásukat, akkor a Forddal az abszolút 11. helyen zárták a versenyt. Idén talán az eddigi legkomolyabb mezőny gyűlt össze a Mikulás Rallye-ra, összesen tizenhét R5-ös versenyautó lesz a mezőnyben.

„Az i20-assal aszfalton és murván versenyezni egyaránt óriási élmény. Ez egy gyári versenyautó, arra készült, hogy piros táblától piros tábláig padlót nyomjunk, nagyokat fékezzünk és csúsztassuk, s ha kell, ugorjunk, repüljünk vele. Gyorsan és határozottan kell kezelni, úgymond bántani kell! Minden kilométert élvezek vele és most tét nélkül játszani és csapatni megyünk Veszprémbe. A saját magunk és a nézők szórakoztatása a cél” – árulta el Lovász Pál.

lovasz_veszprem_2017_045



Az LP Winner Motorsport idén három párost indított az magyar rallyban. A legnagyobb sikert természetesen Csomós Mixiék Rallye 2-es bajnoki címe jelentette a csapatnak. A fiatal páros nagy lépés előtt áll a Mikulás Rallye-n az LP Winner Motorsport Mitsubishi EVO IX-esét próbálhatják ki.

„Csomós Mikiék fantasztikus teljesítményt produkáltak idén. Nagyon szimpatikus, ahogy ehhez a sporthoz hozzáállnak és tehetségesek ez kétségtelen. Ennek az évnek úgymond megkoronázásaként lehetőséget biztosítunk számukra egy újabb szintre lépéshez a többi már rajtuk múlik” – zárta Pál a verseny előtti gondolatait.

Mixi és Attila megmutatta, hogy a kis Citroennel nagyon gyorsan lehet autózni és a komoly másodosztályú R2-es mezőnyt végigverve gyorsan megszerezték a bajnoki címet. Erre a versenyre a Mikulás nagy puttonnyal érkezett hozzájuk, és a csapat EVO IX-es Mitsubishijét küldik harcba a hétvégén. A cél természetesen az ismerkedés lesz, de biztosan látunk majd tőlük szép eredményeket is.

„A csapattól kaptuk ezt a lehetőséget, amit ezúton is nagyon köszönök nekik. Sok gondolat van bennem és Attila is izgatott. Természetesen a legfontosabb, hogy fokozatosan ismerjem meg az autót, megértsem a hajtását, figyeljem a reakcióit, hogy mit miért csinál. Ebben nagy segítségemre van Lovász Pál, nagyon sok instrukciót kapok tőle. Ez most tényleg egy jutalomjáték számunkra” – foglalta össze gondolatait Csomós Miklós közvetlenül a teszt előtt.

Köszönjük Partnereinknek: KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., CREDOBUS, Hyundai Magyarország, M6 L.O.G Kft., Geri Ügyvédi Iroda, Bus Center Kft., TPA csoport Magyarország, KF Mini-Busz Kft., Expert Lajta Kft., Hunnoid, Kövesdi Kft, millaco.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: