DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Mikulás Rali 2017 – Durva murva buli

Az országos ralibajnokság véget ért, de a versenyzési lehetőség azért még akad. Ilyen például a december 10-i Mikulás Rali is, mely 2017-ben már a 21.! Az aszfaltos bajnoki szezonzáró után úgy döntött a Turán Motorsport, hogy átépítik az autót, és a tét nélküli, murvás Mikulás Ralin rajthoz áll a Ford Fiesta R5-tel Turán Frigyes.

„Ezek az év végi versenyek mindig „bulinak”, szórakozásnak indulnak, de aztán mégis mindenki komolyan veszi. Az viszont, hogy igazi tét, eredményelvárás nélkül lehet rajtuk autózni, mégis más hangulatot kölcsönöz a Mikulás Ralinak is. Mi tényleg jól szeretnénk magunkat érezni, szórakozni akarunk, ezért is indulunk rajta.” – mesélt a motivációjáról Frici.

TuranFrici_2



„A murvás versenyek – a havasról nem is beszélve – mindig több játékteret engednek, mint az aszfaltok, és ezt maximálisan ki is szeretnénk használni. Jó lesz megint laza talajon, igazán lazán autózni.” – folytatta a pilóta.

„Az 51. Mecsek Ralin már versenyeztünk együtt, de az aszfaltos volt, most pedig murván is meg szeretném mutatni Bagaméri Laci barátomnak, milyen is egy R5-ös autó, így ő fogja diktálni az itinert mind a hat gyorsasági szakaszon. Szeretnék neki örömteli pillanatokat okozni!” – zárta gondolatait Frici.

Turan_Mikulas_1

A 21. Mikulás Rali 2017. december 10-én lesz, központja Veszprém. A verseny távja 185,6 km, amiből 65,5 km a 90%-ban murva, 10%-ban aszfalt borítású gyorsasági szakaszok hossza. A versenyzők három mért szakaszt – Várpalota, Jutaspuszta (körgyorsasági) és Kislőtér – két-két alkalommal teljesítik, az első autó várhatóan 13:58-kor érkezik célba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: