Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 18. szombat
Rali

Megvolt a szezonzáró Lovászék számára

A CREDOBUS Eger Ralival zárták a 2017-es Országos Rallye Bajnokságot az LP Winner Motorsport versenyzői. Jól kezdett Lovász Pál és Kürti Tamás, de a második napon alulmaradt egy hármas csatában.

A Lovász Pál - Kürti Tamás egység a verseny első napján szinte végig az abszolút nyolcadik helyen autózott, úgy, hogy a második szakaszon hozták idei legjobb részeredményüket. Sajnos a verseny második napján kialakult hármas csatában alulmaradva, végül csak a tízedik helyen érkezett meg az egri célba.

„Nem mondom, hogy elégedett vagyok az eredményünkkel, mert sokkal jobbak is lehettünk volna. A verseny kezdetétől valami betegség lappangott bennem, amitől nem tudtam 100%-osan teljesíteni. Jó kis verseny alakult ki vasárnap, a nyolcadik helyért többen küzdöttünk és szoros csatában voltunk a fiúkkal, de sajnos nem tudtam őket tartani” – értékelte a versenyt Lovász Pál, majd visszaemlékezett az idei szezonra: „Sok versenykilométert mentünk idén az i20-assal, itthon is és külföldön is szereztünk tapasztalatokat és a versenyautóban ott van a potenciál a jó verseny eléréséért. Talán a legfontosabb tanúsága az évnek, hogy még pontosabban kell dolgoznia a csapatnak és nekünk is. Fejlődnünk kell még jobban, hogy versenyképesek legyünk. Most a felkészülés időszaka jön, készülünk 2018-ra. Büszkék lehetünk Csomós Miklósra, hisz bajnokok lettek a Rallye2-es Bajnokságban. Tábori Ákosék is kezdenek beletanulni a Mitsubishibe, érezni a sok kilométert, amit mentek az idén. Azt gondolom, hogy jó a csomagunk, de csiszolni kell rajta a következő szezonra. Nézegetjük a versenynaptárakat és a lehetőségeket és szeretném, ha jövőre gyorsulnánk.”

lovasz_eger_2017_00029

Pálékhoz képest a csapat junior párosa a Csomós Miklós – Nagy Attila duó parádésan kezdte a versenyt, az első gyorson magukhoz ragadták a hatos kategória első helyét, amit a nap végéig el sem engedtek maguktól és szinte beverekedték magukat az első abszolút húsz páros közé. Vasárnap viszont újra elérte őket egy technikai probléma, ami letaszította őket a képzeletbeli trónról.

„Minden jól kezdődött, gyorsak tudtunk lenni az elejétől kezdve. Igaz volt pár apró hibánk, de nagyon élveztük a szombati napot.  Ez volt a második ORB-s versenyünk és ezt sem sikerült befejezni egy technikai probléma miatt. Szerencsére ezek a hibák nem a Rallye2-es Bajnokságban jöttek elő” – monda Csomós Miklós, majd ő is megemlékezett a szezonról: „Egy számunkra fantasztikus évet zártunk összességében, nagyon sokan segítettek nekünk ebben. Mindenkinek ezúton is köszönöm a sok segítséget.”

Köszönjük Partnereinknek: KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., CREDOBUS, Hyundai Magyarország, M6 L.O.G Kft., Geri Ügyvédi Iroda, Bus Center Kft., TPA csoport Magyarország, KF Mini-Busz Kft., Expert Lajta Kft., Hunnoid, Kövesdi Kft, millaco.hu

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?