DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Helyreállt az önbizalmuk

A jövő szempontjából fontos sikerélménnyel gazdagodott a Mecsekben Balogh János és Holczer Dániel, az Eger Ralin is szeretnének az élen végezni a kategóriájukban.

A bajnokság elején úgy tűnt, hogy Balogh János és Holczer Dániel huzamosabb ideig csatlakozhat az R5-ös mezőnyhöz, de a miskolci szezonnyitó után visszatértek a 3-as kategóriához, valamint a korábban szép sikereket szállító EVO IX-es Mitsubishihez. Az ózdi bukás és a pilóta nyáron elszenvedett lábsérülése komoly hendikeppet jelentett a címvédés szempontjából. Hiába nyerték meg a csoportban az utolsó három bajnoki futamot, Maticsékat már nem tudják behozni az éves összetettben. Ettől függetlenül a jövő szempontjából lényeges a sikerélmény, ezért Egerbe is győzelmi szándékkal érkeznek.

- Pécsett a kategóriagyőzelemmel elégedett lehettem, az abszolútra vonatkozó helyezés és a versenyélmény szempontjából viszont maradt bennem hiányérzet – tekintett vissza az előző aszfaltos hétvégére Balogh János. – Ráadásul a bajnoki cím szempontjából a nyitott kérdések eldőltek, ezúton is szeretnék gratulálni Matics Misiéknek, akik a számításaink szerint már behozhatatlan előnnyel vezetnek. Nekünk nem maradt más hátra, minthogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból Egerben és ismét az élen végezzünk a kategóriában. Az abszolút szempontjából ha a pódium környékén tudnánk végezni, már elégedett lennék.

BJHD2



Balogh János a szezonzáróval kapcsolatban hozzáfűzte: lépésről-lépésre haladnak, csak és kizárólag a versennyel foglalkoznak. Ezt a filozófiát követték az esztendő nagy részében, hiszen a bajnokság elején becsúszott két nullázás miatt a vérmes remények hamar szertefoszlottak.

- Novemberben még nem volt Eger Rallye, sőt ha jól emlékszem, magyar bajnoki futam sem – folytatta Balogh János. – Ez egy új helyzet elé állítja az egész mezőnyt. Ugyan a pályák ismertek lesznek, de az időjárási körülmények új kihívást jelentenek majd számunkra. Talán az évekkel ezelőtti zempléni futamokhoz lehet hasonlítani, a kiszámíthatatlanság plusz nehezítő tényezőként jelenik meg az esztendő utolsó versenyhétvégéjén. Bízom benne, hogy addigra a lábam is százszázalékos állapotban lesz, Pécset még helyenként éreztem a fájdalmat. Voltak kisebb-nagyobb döccenők az idei szereplésünkbe, nagyon remélem, hogy Egerben egy jó kategória és abszolút eredménnyel valamennyire sikerül kiegyenesíteni a kanyarokat. Természetesen ez csak rajtunk múlik majd, mert biztos vagyok benne, hogy a rendező mindent megtesz azért, hogy színvonalas, jó futammal zárjuk le az idei bajnokságot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: