DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

További folytatódik a ladás projekt

Félig-meddig hazai pályának számít az egri szezonzáró Nedecki László és Kovács Géza számára. Az ózdi pilóta és navigátora többször versenyzett már az Eger környéki, hevesi aszfaltos utakon. Most egy felemásra sikerült esztendőt szeretnének szépen lezárni.

Félig-meddig hazai pályának számít az egri szezonzáró Nedecki László és Kovács Géza számára. Az ózdi pilóta és navigátora többször versenyzett már az Eger környéki, hevesi aszfaltos utakon. Most egy felemásra sikerült esztendőt szeretnének szépen lezárni. Egy jó eredmény, a kategóriában elért dobogós pozíció lendületet, jókora lökést adhatna számukra a 2018-as felkészülési időszakra. Szerencsés esetben akár még a P12-es géposztály harmadik helyét is megcsíphetik, de ehhez a legnagyobb rivális komoly botlására lenne szükség.

Nedecki



- Ilyet természetesen egyetlen versenyzőtársunknak sem kívánunk, ám a technikai sportokban minden előfordulhat – szögezte le előre Nedecki László. – Nekünk nincs más feladatunk, mint tenni a dolgunkat, ha pedig úgy alakul, hogy megnyílik számunkra az út a dobogóra, akkor azt meg kell ragadnunk. Nagyon várjuk a futamot, amely a kiszámíthatatlanság jegyében telik majd. A gumiválasztás szempontjából előre kell gondolkodnunk. Meleg időre megvannak az abroncsaink, de a hidegre alkalmas, puha keverékű papucsokat még be kell szereznünk. Emellett a pálya felírás is érdekességet tartogat, hiszen lehet, hogy a versenyen közel sem olyan körülmények fogadnak majd bennünket, mint a pályabejárás idején. Az alkalmazkodó képességünkkel egyébként nincs gond, ezért remélem, hogy ez a feladat nem okoz majd nehézséget.

nedecki01

Nedecki László azt sem titkolta, hogy jövőre a jelenleg is futó, Ladás projektjüket kívánják folytatni. Még akkor is, ha a mostani bajnokság előtt végrehajtott fejlesztések ellenére a várt átütő eredmények elmaradtak.

- Elkészült az autó új motorja, szekvenciális váltót építettünk be, de a hátsó futómű nem sikerült jó, ami kihatott a szereplésünkre – összegzett a pilóta. – Az előttünk álló, téli hónapokban ezen még dolgozni kell, hogy 2018 végre teljes és eredményes szezont tudjunk futni. A nagyobb kategória ugrás komoly anyagi terheket róna ránk, ezért a maradás mellett döntöttünk. Ráadásul a fiam elkezdett versenyezni a rallycross junior sorozatban, ezért a meglévő erőnket a jövőben kétfelé kell osztani. Így is teszünk, hiszen számomra az is fontos, hogy a fiú jól szerepeljen. Ha már az évek folyamán megfertőztük a benzingőzzel, akkor természetesen segítenem kell az ő karrierjének beindítását is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: