DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Budapest Rali: Nem számolgat, nyerni akar a kihívó

Hadik András szerint remek pályák várnak rájuk és mindent meg fognak tenni azért, hogy megnyerjék idei harmadik futamukat és harcban maradjanak a bajnoki címért.

Ózdon és Székesfehérváron is futamgyőztesként pezsgőzhettek a célban. Szombathelyen másodikként zártak, de a két kevésbé sikerült versenyen is értékes pontokat szereztek. A miskolci szezonnyitón, és legutóbb Veszprémben hatodikként fejezték be a hétvégét, ami azt jelenti, hogy Hadik András és Kertész Krisztián továbbra is harcban áll a magyar bajnoki címért. Két viadallal a vége előtt mindössze tizenhárom pont a hátrányuk az éllovas Herczig, Bacigál duóval szemben, amit akár már szeptember első hétvégéjén részben, vagy teljesen ledolgozhatnak. A Credobus Budapest Rallye-nak győzelmi szándékkal vágnak neki, hiszen csak ebben esetben marad reális esélyük a fordításra.

hadik



"Nem számolgatni, hanem nyerni kell" – jelentette ki határozottan Hadik András. "Remek pályák várnak ránk a főváros környékén, egy olyan verseny következik, amely mindenkinek rengeteg újdonságot tartogat. Két hónapja nem ültünk az R5-ösben, ezért kell majd néhány kilométer, hogy visszarázódjunk, újra felvegyük a ritmust. Éppen ezért az átlagosnál egy kicsivel hosszabb tesztet tervezünk. Érdekes lesz, hiszen ezeken a szakaszokon még egyáltalán nem mentünk, de szerintem ezzel így van a mezőny nagy része. A négy évvel ezelőtti Budapest Rallye-hoz képest is rengeteg az eltérés, sőt inkább úgy fogalmaznék, hogy minimális az egyezés.

Hadik András az idény hatodik versenye előtt azt is megjegyezte, hogy aszfalton megvan a kellő tempójuk, amit a két győztesen megvívott futam is alátámaszt. Ebből azonban már nem lehet megélni, mivel rendkívül éles a csata, a Credobus Budapest Rallye-n nyomás alatt is bizonyítani kell. A miskolci pilóta és navigátora szeretne az utolsó pillanatig harcban lenni a bajnoki címért, ehhez viszont jó helyen kell zárniuk szeptember első hétvégéjén.

"Egy-két változtatást még szeretnénk kipróbálni a teszten, ami ahhoz vezethet, hogy még gyorsabbak legyünk a következő versenyen" – folytatta Hadik András. "Bízom benne, hogy az elgondolásaink bejönnek, mert most tényleg csak egy cél, az idei harmadik siker jár a fejünkben. Gyorsan, sőt a leggyorsabban kell autóznunk, hogy nyitva hagyjuk a legfontosabb kérdést, és a Mecsekbe úgy érkezzünk meg, hogy reális esélyünk marad a bajnoki cím megszerzésére. Természetesen tudjuk, hogy a riválisok is pokolian gyorsak lesznek, nem csak Herczigékre kell figyelnünk, hanem a többiekre is. Továbbra is úgy vélem, hogy öt-hat páros esélyes lehet a győzelemre, értelemszerűen magunkat is ebbe a kategóriába soroljuk. Rajtunk nem fog múlni, mindent megleszünk a sikerért, aztán majd a gyorsaságik mindenre választ adnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: