DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Aszfalton folytatódik a Rali-ob

A 2017-es Országos Rallybajnokság negyedik versenyének Székesfehérvár és környéke ad otthont. A versenyzők a három héttel korábbi szombathelyi megmérettetés murvás talaja után ismét aszfaltos gyorsaságikon mérik össze a tudásukat.

„Tavaly ugyan nem indultuk a Székesfehérvár Rally-n, de úgy gondolom, hogy ennek ellenére jól fel tudunk készülni a versenyre. Szombathelyen sajnos egy műszaki hiba megfosztott attól, hogy egy jó eredménnyel megerősítsük helyünket a bajnoki tabella elején, de az év eddigi aszfaltos versenyei bizakodásra adnak okot, versenyképesek vagyunk a nagyon erős mezőny többi tagjával.”

20170429162812_IMG_9008-01



A Székesfehérvár Ralin a korábbról is ismert pályák mellett új, vagy régóta nem használt gyorsasági szakaszokon is versenyezniük kell a párosoknak, ami mindenki számára kihívást jelent. Több gyorsasági szakaszra, vagy egyes részeikre jellemző a különösen vizesen nagyon csúszós „fehér” aszfalt, de az autó beállításaival, illetve a gumiválasztással erre tudunk készülni. Az időjárás előrejelzés szerint napsütés és magas hőmérséklet lesz, így mi is ennek megfelelően állítottuk be az autót.

A Szombathelyen történt meghibásodás óta a kocsi már teljesített egy versenyt Szlovákiában, ahol kifogástalanul működött. A szervizcsapat azóta újra elvégzett rajta minden ellenőrzést, a szükséges alkatrészeket kicserélték, így minden tekintetben felkészülten várjuk a szombat kora délutáni rajtot.

20170429162814_IMG_9012-01

A Székesfehérvár Rali szombaton 12:55-kor veszi kezdetét, és érdekessége, hogy a városi Szuperspeciált nem a verseny előtt, hanem közben kell teljesíteni. Erre szombaton 17:00-kor kerül sor Székesfehérváron. A verseny célceremóniája vasárnap 16:42-kor a székesfehérvári Mátyás Király körúton lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: