DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Kazár: Nagy hajrá után ötödik hely

Folytatódott a magyar ralisport bajnoki szezonja, és az elmúlt hétvégén a Pro Racers duója egyik kedvenc versenyükön, az Iseum Ralin állt rajthoz. Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón remekül érezte magát a viadalon, sőt, az utolsó szakaszon már-már régi énjüket idézték remek teljesítményükkel. Kazár elárulta, imád versenyezni ebben a remek mezőnyben, és a mostani teljesítményük igencsak motiválttá teszi a következő versenyekre.

Nagyon készült a Pro Racers kettőse egyik kedvenc versenyére, az Iseum Rallye-ra. Kazár Miklós és Ferencz Ramón rengeteg tesztelt a szombathelyi pályákhoz hasonló murvás részeken, illetve mindketten komoly fizikai edzéseket is végeztek a felkészülés ideje alatt. Mindez meg is látszódott a teljesítményükön, hiszen amikor már nem zavarta Kazárékat semmilyen technikai gond, régi önmagukat idézve száguldottak a Ford Fiesta R5-össel. Ennek végül meg is lett az eredménye, ugyanis az első nap abszolút 8. helyéről végül egészen az ötödik pozícióig törtek előre, és az utolsó szakaszon akár győzhettek is volna. A gondok ellenére elégedettek az eredménnyel, és úgy vélik, most már képesek lesznek felvenni a versenyt a legjobbakkal is.

2017-Kazár Miklós-Iseum Rallye-beszámoló3



Nagyon vártuk már, hogy murván menjünk, hiszen ez a talaj fekszik talán a legjobban nekünk. A pénteki kvalifikáció nagyon jó ötlet, így van még egy olyan rövid szakasz, amikor a közönség a legjobbakat láthatja csatázni egymással. Az első nap belülről úgy éreztük, gyorsak vagyunk, kihoztuk a maximumot az autóból, majd kiszállva a Fordból szembesültünk azzal, bizony ez messze nincs így. Kiderült, az egyik komputerünk tönkrement, így nem tudtunk megfelelő adatokhoz jutni. Turán Frici rendkívül sportszerűen segített rajtunk, miután kiesett, kisegített minket egy géppel, aminek segítségével szinte azonnal rájöttünk, mi a gond. A vasárnapi eső azért nem hiányzott, de a Hankook abroncsok végig remekül működtek a hétvége alatt, így megkezdhettük a felzárkózást. Nagyon élveztem a csatákat ebben a kemény mezőnyben. Az utolsó szakaszon abszolút időt is mehettünk volna, ám a vége előtt nem sokkal ismét technikai gondunk támadt, elszállt az erő az autóból, még szerencse, hogy szinte csak lejtőn kellett menni. Még így is szereztünk pluszpontot, és végül sikerült beérnünk az ötödik helyre. Erre a teljesítményre már építhetünk” – jelentette ki Kazár Miklós.

2017-Kazár Miklós-Iseum Rallye-beszámoló1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: