DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Kurtos-Szegedi: Irány a murva!!!

El tud indulni Kurtos Róbert és Szegedi Máté a Szombathely Ralin, igaz kölcsön motorral, de ott lesznek. Senkivel sem fognak foglalkozni, csak saját maguk és a nézők kedvére autóznak majd.

Meg tudtatok végül menteni valamit a motorból?

- Nem sok mindent. A motortestet és a négy dugattyút tudtuk megmenteni, meg a hengerfejet, amit fel kell újítani, a többi ment a levesbe. Ezen kívül jobb első sárvédő, lökhárító, újra dekorozása meg ilyenek. A húzós része viszont a motor lesz. Azért csak lesz, mert nem készült el, de kapunk a Szombathely Ralira egy kölcsön motort a kocsiba, hogy indulni tudjunk. Ennek köszönhetően nagyjából készen is állunk a versenyre.

kurtos_szombathely_elott_2017



Ott tudtok lenni a hivatalos teszten?

- Még nem tudjuk, hogy érnek oda a srácok, de jó lenne menni és kipróbálni a kölcsön motorral a kocsit. A programozás is akkorra marad, így tudjuk csak megoldani. Most még aszfalt program van a hajtásán, de kell rá a murvás. Illetve murva gumink sincs jelenleg. Erre gondoltam, mikor azt mondtam, hogy „nagyjából” készen vagyunk.

Minden tiszta a versenykiírással kapcsolatban?

- A szakaszokat most nem tudjuk, de biztos van köztük, amiket ismerünk. Rali Katlan valószínű, hogy marad. Lehetséges, hogy lesz benne új rész, hamarosan kiderül. Mi nem bánjuk, hogy korlátozva van a szakaszokon való áthaladás pályabejáráson, mert amúgy sem szoktunk, csak háromszor vagy négyszer menni. Így is erőltetett menet lesz, hogy meg van adva, hogy melyik pályán mettől meddig lehet lenni. Igazából szerintem az idő sem engedne többet, mint négy. Amúgy persze, hogy minden tiszta… nem tudjuk a szakaszokat, még mindig nincs rajtlista, de lesz kvalifikáció… érted?!... kvalifikáció…gondolom magyarul ez a prológ, na meg éjszakai versenyautó kiállítás. Mindent tudunk, nem kérdés.

Miért hívod erőltetett menetnek a Szombathely Ralit?

- Mert szerda este itiner átvétel, csütörtök pályabejárás és teszt, ha eljutunk, pénteken ismét pályabejárás, valamint technikai és adminisztratív átvételek… aztán „kvalifikáció”, majd rajtceremónia. Szombaton és vasárnap csapatjuk neki, utána felgurulunk a céldobogóra, mert szeretnénk ott lenni mindenképpen. Nem lesz egyszerű, de még mindig jobb, mintha két különböző héten lenne a pályabejárás és az oda-vissza utat kétszer kellene megtenni. Kicsit zsúfolt a program, ezért mi nem is fogunk senkivel foglalkozni, saját magunk és a nézők kedvére autózunk majd.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: