DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Hodosi: Egyben van a Lada, csak pörgetni kell

Az ORC-ben versenyző Hodosi Gabó és Holló Barna igaz készül a hétvégi Ózd-Salgó Ralira, de kicsit alábbhagyott lelkesedésük. Barna szerint meg kéne már kicsit pörgetni ezt a ralit, mert hiányzik belőle a szikra.

Gabó, egyben van már a Lada az Ózd-Salgó Ralira?

- Ezt most Barna is el tudná mondani, mert semmit nem csináltunk még. Idő, mint a tenger. Most fogunk hozzákezdeni, de csak azért, mert nincs ennek a gépnek szinte semmi baja. Miskolcon menet közben mindent megszereltünk rajta. A kipufogó már kész van, új tűzoltó palackokat kapott, de tényleg nem nagyon van mit babrálni rajta. Még Hús belenéz, mert van valami kis elektronikai problémája, de nagyjából ennyi.  Váltó, motor új, stabilizátort cserélünk, átnézzük és mehetünk is vele.

Hogy fog kinézni a hétvégétek, ami inkább hosszúhétvége lesz?

- Ha jól rémlik, akkor csütörtök reggeltől péntek délutánig pályát járunk, aztán prológ az ózdi salakon. Szombaton Ózd környékén versenyzünk, majd másnap reggel, hogy minden happy legyen, kezdünk egy 1 óra 10 perces etappal, lábon átvisszük a kocsit Salgótarjánba. Egyszer már végig zongoráztunk egy ilyen versenyt, csak akkor bónuszként éjszaka is mentünk. Nem lesz egyszerű a logisztika, az első naphoz igazítottunk mindent. A szervizesek vasárnap korán reggel mennek át Salgóra, és kipakolnak, mire mi megérkezünk. Biztos lesz kavarodás, amit nem fog érteni senki.

Mennyire ismeritek a klasszikusnak mondható szakaszokat?

- Első nap Ózd-Sáta és Borsodbóta-Ózd, ezeket ismerjük, itt versenyeztünk már nem egyszer. Vasárnap pedig ami új lesz számunkra, az a Sámsonháza. Igaz régi Salgó pálya, de mi nem jártunk még rajta.

Barna, ki vele, mit hagyott ki Gabó a sztorizásból?

- Szerintem majdnem mindent elmondott a „sofőr úr”, kivéve, hogy én nem csípem a kazári gyorsot, olyan semmilyen, persze sokan elvannak hasalva tőle. Nem vagyunk egyformák. Azt hittem Gabó ment már Sámsonházán, de akkor egyikőnk sem ismeri, így lesz tuti. Nem értem, miért nem lehetett egy klasszik Salgó Ralit csinálni, de biztos valaki tudja rá a választ. Olyan lesz, mint egy túraverseny. Megyünk két gyorsot háromszor, másnap meg három gyorsot kétszer. Jó lenne új és különböző pályákon versenyezni, mert ez már olyan nyögvenyelős kicsit. Néha elgondolkozom rajta, hogy kell ez még mindig nekünk? Meglátjuk milyen lesz a hétvége így, hogy kicsit szellemileg is bele vagyok fáradva. Ki tudja, még az is lehet, hogy megmutatjuk másik országban, milyen is az a Zsiguli.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: