DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Ott folytatnák Herczigék, ahol abbahagyták

A bajnok és listavezető Herczig-Bacigál páros szerint a szoros csata jót tesz a pilóták teljesítményének és még jobbá válhat a bajnokság a későbbiekben.

A miskolci szezonnyitón csupán az első néhány szakaszon érződött a több hónapos tétnélküli időszak. Ezt követően Herczigék felvették a tempót, a ritmust, és nagyszerű teljesítménnyel nyerték meg az esztendő első versenyét. A Skodás páros szempontjából lényeges volt a sikeres rajt, hiszen az újabb címvédésre – a rendkívül erős mezőnyben – csak akkor nyílhat lehetőségük, ha a tőlük megszokott stabil, megbízható és pokolian gyors formát hozzák. Miskolcon ezzel nem volt probléma, és vélhetően a Steelvent Ózd Rallye-n sem lesz. 

- Az esztendő első versenyhétvégéjétől azt kaptuk, amit a rajt előtt vizionáltunk. - mondta el érdeklődésünkre Herczig Norbi. -  Valamennyi gyorsaságin óriási csatát vívtunk, ez pedig borítékolható a bajnokság további részére is. Ez azonban  mindenkinek jót tesz: a versenyzők megtanulnak nyomás alatt menni, egyre gyorsabbá válik a tempó, a közönség pedig remek küzdelmeket láthat majd valamennyi helyszínen. Abban is biztos vagyok, hogy a folytatásban mindenki gyorsulni fog, így nekünk is erre kell törekedni. Bízom benne, hogy megtaláljuk még azt a szükséges pár másodpercet, ami tartóssá teheti a jó formánkat. A miskolci győzelem után természetesen bizakodó vagyok, már csak azért is, mert megvolt a kellő tempónk, erre nem lehetett panasz. 

 norbi



Herczig Norbi és Bacigál Igor a tavalyi esztendőben csupán nézőként vett részt a szezonzáró ózdi futamon. A bajnoki címüket már korábban bebiztosították, ezért éltek a szabályok adta lehetőséggel, és mínuszolták azt a hétvégét. Most viszont kőkeményen nyomniuk kell a gázpedált, mert a riválisok ott loholnak a nyakukon. A pénteki prológ után szombaton hegyháti, vasárnap pedig nógrádi aszfaltos pályák várnak rájuk. 

- A Bunkóczi Laci által kezdeményezett jótékonysági akció mellé rögtön odaálltunk. Igyekszünk segíteni, az ilyen karitatív tevékenységek tudják még jobban összerázni a ralis családot – folytatta Herczig Norbert. – A jó cél, a beteg kisfiú gyógyulása érdekében mi is felajánljuk a pénteki prológon a navigátor ülésünket, erre is lehet majd licitálni. A szombati gyorsaságik mindenki számára ismerősek lesznek, többször használtuk már a hegyháti pályákat a magyar bajnokságban. Lobogós, tempós, rosszabb minőségű aszfaltra kell számítanunk, a nógrádi helyszíneknél viszont éveket kell visszalapozni az emlékezetünkben, hogy felidézzük őket. Szakmailag más-más stílust igényel a két nap, ez lesz április utolsó hétvégjén a nehézség. Természetesen a tőlük szokott módon, fel fogunk készülni minden eshetőségre, mert Ózd környékén és Nógrádban szeretnénk ott folytatni, ahol Miskolcon abbahagytuk.    

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: