DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Velenczei Ádám sokat tanult Miskolcon

Hasznos tapasztalattokkal zárták a Hell 23. Miskolc Ralit az Overdose Racing Team versenyzői. A Hyundai i20 R5-tel először versenyző Velenczei Ádám és Szedő Csaba már a Miskolc Ralin is fel tudta venni a versenyt az élmezőnnyel, bár egy defekt véget vetett pontszerzői reményeiknek, de így is derűsen látják a jövőt.

Velenczei Ádám: Jól indult a verseny, hiszen Bükkszenten a harmadik idővel tudtunk lejönni, Mályinkán azonban eléggé visszafogottak voltunk. Szerencsére gyorsaságiról-gyorsaságira tudtunk javulni, de érzem, hogy sok van még benne. Most az volt a cél, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk, ezért sok helyen még óvatoskodtuk, több beállítást kipróbáltunk a gyorsaságikon, amikből sokat tanultunk. Vasárnap az első körben fékproblémába ütköztünk, féktávon rázott pedál, majd Mályinkán a pálya egyharmadánál kaptunk egy defektet.

ODR_Miskolc_05



Hogy ne okozzunk nagyobb kárt az autóban, jobbnak láttuk a pályán kicserélni, így viszont elvesztettük a reményt a pontszerző helyekre. A szervizben úgy döntöttünk, hogy ezeket a kilométereket inkább az Ózd Rali felkészülésére használjuk fel, mert ki szeretnénk próbálni olyan difi beállításokat, amikre itt most nem lett volna lehetőségünk. Úgy gondolom, hogy az autóban nagyon sok lehetőség van és biztos vagyok benne, hogy ha az eddig szerzett tapasztalatok alapján magamra tudom hangolni a Hyundai-t, akkor sokat fogunk tudni gyorsulni.   

ODR_Miskolc_01

Szedő Csaba: Amit elvártunk a Hyundaitól azt hozta az autó, voltak biztató részeredményeink, amikre tudunk építeni a jövőben. Mályinkán sajnos nem volt szerencsénk, ott egyszer sem tudtunk tisztán átjönni. Az első körben megúsztunk az egyik kanyarban, majd lefulladtunk a rajtban és Balogh Janiék baleseténél is vesztettünk egy keveset, másnap pedig itt kaptunk defektet. Egyrészt mivel nem akartunk kárt tenni az autóban másrészt pedig veszélyes is lett volna így lejönni a gyorsról, a kerékcsere mellett döntöttünk. Sajnos a szűk részen sokat kellett mennünk mire félre tudtunk állni, így hiába cseréltük ki a kereket másfél perc alatt, így is bent hagytunk majdnem négyet, amivel elvesztettük az esélyt, hogy pontszerző helyen érjünk célba. Nagyon jó az irány amerre tartunk, de sok-sok kilométert kell mennünk az autóval, hogy ki tudjuk hozni magunkból azt, ami bennünk van. A csapat is nagyon jó, nagyon jó volt hangulat Miskolcon, van okunk bizakodni a jövőt illetően!

ODR_Miskolc_08

A páros legközelebb az április 28.-30. között megrendezésre kerülő Ózd Ralin száll újra versenybe. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: