DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Nagy csatában Herczig az élen Miskolcon

Három páros is szakaszt nyert az ORB idei első futamának nyitónapján, Balogh János szezonja viszont nem indult jól - nézzük, hogy mi történt szombaton a Miskolc környéki pályákon!

Szombaton már ténylegesen is megkezdődött az ORB idei első futama, a Miskolc Rali - a pénteki salakpályás prológ után két pálya várt három-három alkalommal a mezőnyre: Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt és Garadna-Mályinka. Minden idők talán legerősebb bajnoksága a várt színvonalon is kezdődőtt, rögtön az első gyorsaságin az idén R5-ös Skodára váltó Vincze Ferenc volt a leggyorsabb és az itt kiharcolt előnye a negyedik szakasz végéig meg is maradt.

Ennyi időbe telt a címvédő Herczig Norbertnek, hogy fordítson a dolgokon és átvegye a vezetést, a skodás páros két szakaszgyőzelemmel állt az élre, de Vincze továbbra is tartotta a lépést - közben a világbajnokságról visszatérő Turán Frigyes is nyert két gyorsaságit, élesedett a küzdelem. A nap utolsó szakaszát aztán megnyomta Herczig, Vincze kicsit óvatosabbra vette ezúttal a tempót, így a bajnok előnye tíz másodperc fölé nőtt, míg a fiatal skodást gyakorlatilag utolérte Turán - a három pilóta között óriási csatára számíthatunk vasárnap.

A negyedik helyen, de még lőtávolon belül Kazár Miklós zárta az első napot, aki a három szakaszgyőzteshez képest azért egy fokkal lassabban autózott, de öt másodperccel így is megelőzi a technikai hibákkal bajlódó Hadik Andrást. A hatodik pozíció Balogh Jánosé volt jó ideig, de a nap utolsó gyorsaságiján összetörte az újonnan beszerzett R5-ös Fabiát, emiatt fel kellett adnia a futamot - bár nem autózott rossz időkat a 3-as kategória tavalyi bajnoka, nem indul jól számára az év az új autóval.

A hatodik helyet így az első teljes ORB-idényét megkezdő Ranga Péter vette át, miután az utolsó szakaszon megelőzte a rajtban lefulladó Velenczei Ádámot - az első tízbe még ifj. Kiss, Bodolai és Ollé fér be. Az ORC mezőnyében Hevesi István, a Historicban pedig Wirtmann Ferenc áll az élen jelenleg, a Rali2 csak vasárnap kezd majd.

Vasárnap két pályát háromszor (Lyukóbánya-Parasznya és Kánó-Ragály), egyet pedig kétszer (Mályinka-Garadna) teljesít az első osztály.

A Miskolc Rali állása az első versenynap végén:

1. Herczig-Bacigál    Skoda Fabia R5   40:41,7
2. Vincze-Bazsó       Skoda Fabia R5   +13,3
3. Turán-Farnadi      Ford Fiesta R5     +14,2
4. Kazár-Ferencz      Ford Fiesta R5     +23,0
5. Hadik-Kertész      Ford Fiesta R5     +28,3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: