DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Balogh: Rengeteg lehetőség van a Skodában

A 3-as kategória tavalyi bajnoka idén feljebb lép és egy R5-ös Skoda Fabiával veszi fel a kesztyűt - ez jelentős változás, így terhet nem tesz a saját vállára, de szeretne gyorsan autózni.

Vadonatúj, topkategóriás autóval folytatja közös pályafutását Balogh János és Holczer Dániel. A Hell 23. Miskolc Rallye előtt néhány héttel derült ki, hogy az N csoportos Mitsubishi helyett egy gyári, R5-ös Skoda Fabiával vágnak neki a 2017-es bajnokságnak. A kettős már tavaly is foglalkozott a váltás gondolatával, ám akkor még a Mitsubishi mellett tették le a voksukat. Nem döntöttek rosszul, hiszen az előző bajnokságban ismét megnyerték a 3-as kategóriát, abszolútban pedig az előkelő ötödik helyen zártak, ami mindenképpen figyelemre méltó. Ugyanakkor abban is egyetértett a pilóta és a navigátor, hogy az élmezőnnyel csak akkor tudnak tartósan lépést tartani, ha ők is meg tudnak felelni a kor követelményeinek. 

 

- Minden szempontból komoly döntést hoztunk, ami roppant nagy felelősséggel jár – jelentette ki a bajnoki nyitány előtt Balogh János. – Nagyon boldogok vagyunk, hogy összejött a fejlesztés, ugyanakkor szinte mindent az alapokról kell kezdenünk. A miskolci nyitányig vészesen fogynak a napok, a feladatok pedig tornyosulnak előttünk. A Mitsubishit már kívülről fújtuk a fiúkkal, az R5-ös viszont – ahogy mondani szokták – teljesen más kávéház. Természetesen azon vagyunk, hogy a hátralévő időszakot a lehető legjobban kihasználjuk, mert ebben a pokolian erős mezőnyben csak ebben az esetben tudunk jól helyt állni. Rendkívül sikeres szakaszát zártuk le tavaly a közös pályafutásunknak, most viszont egy új lap kezdődik, amit szeretnénk ismét szép sikerekkel megtölteni.

A „Csodát” Csehországban már kipróbálta a kettős, majd Kiskunlacházán is tesztelték. A miskolci futamig azonban tovább folytatódik a barátkozás, hiszen nagy szükség van arra, hogy a pilóta, a navigátor és a csapat is megismerje az R5-ös Fabiát. 

- Az első néhány futam során biztos, hogy hátrányban leszünk azokkal szemben, akik már több éve R5-össel közlekednek a gyorsasági szakaszokon – folytatta Balogh János. – Ezzel azonban nincs semmi probléma, mi most éljük a tanulási időszakot. Éppen ezért nem teszünk a vállunkra semmilyen terhet, egyelőre sem helyezésben, sem időeredményben nem gondolkodunk. Azt viszont biztosra lehet venni, hogy meg akarjuk mutatni, hogy mit tudunk. Sokat tapasztaltunk már a magyar bajnokságban, az idei élmezőny pedig minden eddiginél erősebb lesz. Az itthoni első teszten már közelebb kerültünk egymáshoz, jól viselkedik a kezem alatt az autó, már most látszik, hogy rengeteg lehetőség rejlik benne, csak ki kell használjuk. 



Miskolc Rali banner_01

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: