DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

A jókedvre koncentrálnak Hibjánék

A Citroen C2R2-vel versenyző Hibján József – Szurovcsák István kettős idén már megkaparintotta az A6 bajnoki címét, ezért a Szilveszter Rali nekik feltöltődés az ünnep után.

Jociék egyetlen dolgot tűztek ki célul a szilveszteri futamon, mégpedig, hogy jól érezzék magukat. Semmi egyébre nem vágynak. Szeretnének olyan beállításokat kipróbálni az autón, amelyek még eddig nem voltak. Illetve egy egyedi futóműbeállítást tesztelnek ezen a versenyen. Az egész éves hajtás után számukra ez egy kikapcsolódás, ahol picit kiengedhetik a fáradt gőzt. Mivel egész szezon alatt úgy csatáztak, hogy figyelembe vették, hogy van tétje a rajtvonalhoz való állásnak, most semmi extra kívánságuk nincs.

Eredménycentrikusnak mondják mindketten magukat, de van az a pont, ahol tudják el kell engedni egy kicsit az embernek magát, és szórakozni is lehet. A külső tényezőket kizárják ezen a két napon, csak a jókedv és a móka kedvéért ülnek be ismét a versenyautóba. Évi egyszer megteheti az ember, hogy minden teher nélkül autózzon, és saját magát, valamint azt a sok nézőt szolgálja ki, akik esőben, hóban, és negyven fokban is ott állnak a pálya szélén.



Nem igazán értik a fiúk, miért módosították a szakaszokat, de biztos megvolt rá az okuk a szervezőknek. Legalábbis remélik, mert ott volt a legtöbb néző, és a versenyzőknek fantasztikus érzés volt abban a kanyarban autózni.

„Az időjárás elég furcsán alakult az elmúlt pár hétben, nem igazán lehet rá készülni. De, hogy őszinte legyek, nem is annyira akarunk ezen agyalni. A nézők miatt használni fogjuk a kéziféket, mert, ha ők örülnek, az számunkra már félsiker. Nyilván nem fogunk lassan menni, mert nem szeretünk, de figyelembe vesszük, hogy miért is vagyunk ott. Most az egyszer kivételesen megpróbálunk nem eredmény orientáltak lenni. Azt gondolom ennek a versenynek igazából rólunk és a nézőkről kell szólnia. Mi mindent megteszünk, hogy mi is és a szurkolók is jól érezzék magukat” – ecsetelte Joci.

A fiúkat megtaláljátok a Szilveszter Ralin, 2016. dec. 27-29-ig, a Bakó Rally Teammel együtt a 20-21-es boxban, ahol szívesen látnak mindenkit.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: