DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Rangáék nyerték a jubileumi Mikulás Ralit

A sors kárpótolta a Ranga, Szőke kettőst a nyári veszprémi kiesésért, ugyanis az ő győzelmükkel ért véget a 20. alkalommal kiírt eseményt. Az első szakaszokat megnyerő Olléék végeztek másodikként.

Két évtizede kerül megrendezésre a Veszprém környéki „bulifutam”, amelyre ismét rengeteg nevezés érkezett: végül összesen 99-en vágtak neki a vasárnapi viadalnak. A 20. Mikulás Rali összesen hat murvás gyorsasági szakaszt tartalmazott – ez 65,5 km versenytávot és 185,6 km össztávot jelentett. A nap Várpalotán indult, majd következett jutaspusztai körgyors, végül pedig a kislőtéri szakaszt, déltől kezdve pedig mindhárom etapon újra versenyzett a mezőny.

Az első gyorsaságit az Ollé Sándor, Tóth Zsolt páros nyerte, amelyik búcsúversenyét teljesíti a Fiestával. Az abszolút elsőség azonban nem tartott sokáig, korai rajtolásért ugyanis tíz másodperces időbüntetést kaptak. Így hiába húzták be a második etapot is, Kazár Miklósék kerültek az élre, féltávnál azonban már a harmadik szakaszt megnyerő Ranga Péter, Szőke Tamás duó nevét olvashattuk az első pozícióban.

Az újonnan összeült páros innentől aztán már ki sem engedte a kezéből az elsőséget, így ők diadalmaskodtak a versenyen, ezzel némileg kárpótolták magukat a Veszprém Ralin történt kiesésükért. Olléék is remekeltek az örömautózás során, így övék lett a második hely, míg Kazárékkal alighanem történt valami a befejező szakaszon, ugyanis nagyon visszaestek, így a dobogó alsó fokára a Kovács Antal, Istovics Gergely állhatott fel.

A Mikulás Raliról nem hiányoztak a balesetek sem – alighanem Bodolai Lászlóéké volt a legnagyobb közülük: egy ideig úgy hírlett, a navigátor, Czokó Attila meg is sérült, ám a csapattól származó információk szerint ő is jól van, mindenesetre ezt követően a mezőny minden szakaszon kettéosztva ment végig. A rali-világbajnokságon szereplő Turán Frigyesék számára egyébként viszonylag korán véget ért a megmérettetés, ugyanis műszaki hiba miatt kiállni kényszerültek.

A Mikulás Rali végeredménye:

1. Ranga Péter, Szőke Tamás Skoda Fabia R5 37:42.5
2. Ollé Sándor, Tóth Zsolt Ford Fiesta S2000 Evo +22.3
3. Kovács Antal, Istovics Gergely Ford Fiesta R5 +51.2
4. Matics Mihály, Zejda Viktória Mitsubishi Lancer Evo IX +57.8
5. Maricsek Miklós, Notheisz Ivett Mitsubishi Lancer Evo IX +1:00.8
6. Lencse Zoltán, Szedő Csaba Skoda Fabia R5 +1:01.8
7. Botka Dávid, Szeles Péter Citroen DS3 R5 +1:05.3
8. Balázs Öcsi, Prókai Anna Mitsubishi Lancer Evo IX +1:21.0
9. Osváth Péter, Farnadi Ágnes Mitsubishi Lancer Evo IX +1:28.3
10. Fogasy Gergely, Virágh Attila Peugeot 208 T16 R5 +1:29.8
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: