DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Véget ért a rali szezon

Az Autó-szoft kupáért folyt a küzdelem november 15-én Bajna és Lábatlan között. Az amatőr rali bajnokság nyugati régiójának utolsó fordulóját a győri Arrabona Rallye Club rendezte.

Nyolcvan versenyzőpáros adta le nevezését a szombati átvételen, hogy vasárnap reggel hét órakor a bemelegítő körrel kezdetét vegye a bajnokság utolsó fordulója.

Ekkor még nyitott volt az abszolút bajnoki címek sorsa… akkor még. A reggeli órákban nem akart előbújni a nap, sőt még a felhők sem gondolták úgy, hogy felszakadoznak. Ez maradt is így, kiadós csapadék formájában egész nap esett, folyamatosan alakítva ezzel az útviszonyokat. Előkerültek az eső gumik, már akinek van ilyen, de minden pilóta óvatosabbra vette a stílusát, megtisztelte a két település közötti közel 10 kilométeres aszfaltcsíkot.

P1400691 (1)



ifj. Fogarasi Attila Honda Civic Type-R: A hétvégi verseny egész nap esőben zajlott, és a veszélyes körülmények miatt törölték is az utolsó gyorsot. Végig rossz volt a váltónk, ötödik nélkül mentünk. A 3. gyorsasági után még viszonylag beosztható idővel vezettük a versenyt, de a 4. gyorson (ami végül az utolsó lett) hibáztam egyet a pálya vége felé, és olyan szerencsétlenül forogtunk meg egy lassító előtt, hogy harmadszori tolatásra tudtunk csak újra egyenesbe állni. Végül az abszolút 2., kategória 1. helyen értünk célba. Ezen a versenyen minden célba érő nyertesnek mondhatja magát. Hatalmas tisztelet minden sportbírónak és a szurkolónak akik egész nap áztak-fáztak a rallye miatt.

ifj. Géringer Zoltán: Honda Civic: Életem legnehezebb versenye volt, végül győztünk. Nem könnyű most elmondani, hogy mit érzek, de egy ilyen kemény versenyt megnyerni jó érzés. Nagyon sok munka van benne, az eső megtréfálta az egész mezőnyt, így minket is. Nagyon vártuk ezt a versenyt, szerettünk volna egy jót menni, de nem így lett. Az időjárás miatt kiegyenlítődtek az esélyek, az volt a gyors, aki nem hibázott, nem számított, hogy milyen autóval vagy. Minden tiszteletem a nézőknek és a sportbíróknak, én - ha esik ki sem mentem volna - de ők végig kitartottak. Köszönet érte mindenkinek.

P1400933

Az esti eredményhirdetésen a dobogó legfelső fokára ifj. Géringer Zoltán állhatott fel, második lett ifj. Fogarasi Attila harmadik pedig Pénzes Csaba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: