DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

North Racing: Nem vágyunk vissza a Mecsekbe

Első alkalommal és talán utoljára is vett részt a North Racing versenyzőpárosa, Erdélyi György és Dredán György a Rally2-es bajnokság utolsó futamán, a Mecsek Ralin. Vegyes érzésekkel indultak haza vasárnap. Mi is történt velük pontosan és milyen tapasztalatokat szereztek arról Gyurival beszélgettem?

Hogy éreztétek magatokat az első Mecsek Ralin?

Igazság szerint nem lesz a kedvenc versenyem ez a Mecsek Rally, ahhoz képest, amennyire készültünk erre a kihívásra, annyira csalódtunk is benne.

north racing_mecsek rali_01



Mi volt a probléma?

Ahogy ezt az idén már több alkalommal tapasztalatuk a Rally2 egy mostohagyerek, amire nem figyelnek kellőképpen. Ez az egész hétvége alatt érzékelhető volt. Ahogy az idény nyitófutamán, most is a délutáni/esti órákra tervezték a Rally2 gyorsasági szakaszait, ami igen fárasztó. A délelőtt adminisztratív és gépátvétel után alig volt időnk és már menni is kellett a parc fermébe. A gyorsasági előtt szintén kevés idő állt rendelkezésre, hogy a Suzukin elvégezzük az utolsó simításokat. Konkrétan az első gyorson végig sem mentünk, hiszen elküldtek, hogy közúton közelítsük meg a 2. gyors rajtját, sőt még büntetést is adtak, mert kikéstünk. Ezután következett egy gyorsszerviz. Egész nap rohanni kellett. Ugyanolyan káosz volt, mint a már említett első versenyen az Eger Rally-n.

Mind ezek ellenére mennyire tetszettek a pályák?

A pályáival semmi probléma sincs. Kifejezetten jók és technikásak, viszont sokat rontott a minőségen az esős idő, nagyon csúszott, ami egyrészt élvezetessé tette, de másrészt kockázatossá is a pályákat. Nem beszélve arról, hogy gumik helyett farönköket tettek ki a pályán. Nem egészen mindegy azért, hogy egy gumit viszel vagy farönknek vágódsz neki, sokkal jelentősebb a kár és emiatt, hogy így sokkal óvatosabban mész elveszi az élményt.

Hogy sikerült a versenyt teljesíteni?

Sajnos nem jutottunk el a 4. gyors végére, amit nagyon sajnálok, de így is csak 2 mért gyorsunk lett volna, ami igen kevés és nevetséges ezen a szinten. A két szakaszt, amit teljesítettünk, igazán élveztük Gyurkával, így inkább erre gondolunk.

north racing_mecsek rali_02

Mi történt veletek az utolsó gyorson?

Sajnos az Orfűi gyorson a 2. körnél eltört a féltengelycsukló, a parkolóba a visszafordítónál, elment a hajtásunk és megállt az autó, így abba kellett hagynunk a versenyt. A lelkes nézők segítőkészen letoltak a pályáról, melyet ezúton szeretnék is nekik megköszönni. Úgy voltunk vele, hogy akkor legalább megnézzük a hátralévő párosokat, de végül ez a gyors is etap lett, így nem sokat láttunk.

Hol találkozhatunk veletek legközelebb? Mit terveztek még az évre?

A következő alkalommal a MARB Északi régió nyugati csoport idei utolsó futamára, Gombás-Sejcére megyünk, aztán az évet záró meghívásos versenyeken szeretnénk részt venni, a Mikulás Rallyn és Szilveszter Rallyn.

Köszönöm a riportot!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: