DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Matics Misi és a hajtáspumpa

A győzelem volt a célja Matics Mihálynak és Zejda Vikinek a Fehérvár Ralin, illetve a 3. géposztály bajnokságában szerettek volna a harmadikról a második helyre előre lépni. Ezért meg is tettek mindent, a felkészülés és az autó is jó volt, csak éppen a hajtáspumpa makacsolta meg magát. Ráadásul kettő is.

„Soha sem volt szerencsém a Fehérvár Ralin, de tavaly sikerült kategóriát nyerni, úgy gondoltam, hogy ezzel végre megszakadt a rossz sorozat és hátha az idén is meg tudjuk ismételni a győzelmet” – mondta Matics Mihály.

MaticsFehervar3



„Minden rendben is lett volna, csak a hajtáspumpa meghibásodásával nem számoltunk. Ez zárja a középső difit és tulajdonképpen ez az, amitől a Mitsubishivel olyan jól lehet autózni. Ha nem zár, akkor a kanyarba nem tudod behúzni az elejét, a kigyorsításnál meg jár a hátulja. Az első szervizben kicseréltük, de kiderült, hogy a tartalék pumpánk is hibás volt, egyáltalán nem működött.

Az első körben csak irányítani nem lehetett az autót, a másodikban már fékezni sem. Mivel több pumpánk nem volt, így a második napra visszatettük az elsőt. Négy kilométerig működött, utána nem.

MaticsFehervar4

Az utolsó előtti gyorsaságin így is a kategória harmadik helyén álltunk, négy másodperccel lemaradva Botka mögött. Itt viszont a rajtban eltört a bal hátsó féltengelyünk, amivel visszaestünk a negyedik helyre. Viszont az összes problémánk ellenére célba értünk.

Tetszett a versenyen a szervizpark, a parc fermé, a rajt ceremónia, hogy megadják a módját. A pályák talán valamivel jobbak voltak, mint az utóbbi években, de szerintem még kellene javítani rajtuk, így még mindig nagyon durvák. A következő Veszprém Ralin sok választásunk nem lesz: nyomni kell és újra megpróbálunk nyerni.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: