DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Miskolc Rali: Herczigék elléptek a mezőnytől

A délelőtti „négyből négy” után ezúttal csak két páros örülhetett szakaszgyőzelemnek a Miskolc Ralin: az üldözőktől alaposan ellépő Herczigék, és a nehéz reggel után felzárkózó Spitzmüllerék.

Délután a második körrel folytatódott a 21. Miskolc Rali programja. A Szemere és Hernádvécse közötti ötödik gyorsaságin a délelőtt kialakult sorrend nem változott, ami az első 11 helyet illeti, így ezt követően is Herczig Norbert és Igor Bacigal vezette a versenyt, miután megnyerték a szakaszt Spitzmüllerék előtt – utóbbi páros összesítésben így is csak a 14. helyre tudott előrejönni. Az összetett további sorrendje Herczigék mögött Vincze, Kazár, ifj. Tóth, Turán volt ekkor.

Az 5. és a 6. gyorsasági közti etap aztán vezéráldozatot szedett, a Vincze Ferenc-Kuti Péter kettős ugyanis műszaki hiba miatt még a rajt előtt kiesett, azaz mögöttük mindenki egy hellyel előrelépett. Spitzmüller Csaba és Bazsó Attila ráadásul nem is egyet, hanem rögtön négyet, miután megnyerték a Zsujta és Hollóháza közti szakaszt, és feljöttek a tizedik pozícióba. A gyorsaságin Herczigék, Kazárék és ifj. Tóthék zártak öt másodpercen belül a győztes pároshoz képest.

A 7. szakasz aztán helycserét hozott a dobogón, hiszen ifj. Tóthék hátránya a gyorsaságit megelőzően már csak hat tized volt a második helyezett Kazárékkal szemben, amit sikerült 2,6 másodperc előnybe fordítani Fony és Óhuta közt, miközben Herczigék újabb szakaszgyőzelmükkel már 14,8 másodpercre növelték a különbséget az üldözőkhöz képest. Spitzmüllet közben folytatta az előrelépdelést, ezúttal negyedik helyen zárt a szakaszon, összesítésben így már a 9. pozíció volt ekkor az övé.

A második kör utolsó szakaszát a változatosság kedvéért ismét Herczig Norberték nyerték, így már kereken húsz másodperccel vezetnek ifj. Tóthék előtt. A 2-3. helyen továbbra is nagyon szoros a csata, a Kazár-Ferencz kettős lemaradás mindössze 3 tized. Őket Turánék, Baloghék, Krózserék, s az immár a hetedik helyre előrelépő Spitzmüllerék követik.

A harmadik kör a 17 óra 8 perckor rajtoló 9. gyorsaságival kezdődik, míg az utolsó, 12. szakasz 19 óra 45 perckor rajtol.

A Miskolc Rali állása 8 szakasz után:

1.

Herczig Norbert - Igor Bacigal

42:21.0

 
 

#1 Skoda Fabia S2000

   

2.

ifj. Tóth János - Szőke Tamás

42:41.0

+20.0

 

#6 Peugeot 208T16 R5

 

+20.0

3.

Kazár Miklós - Ferencz Ramón

42:41.3

+20.3

 

#2 Ford Fiesta R5

 

+0.3

4.

Turán Frigyes - Zsiros Gábor

42:49.7

+28.7

 

#8 Ford Fiesta R5

 

+8.4

5.

Balogh János - Holczer Dániel

43:28.3

+1:07.3

 

#10 Mitsubishi Lancer Evo IX

 

+38.6

6.

Krózser Menyhért - Buchholz János

43:44.6

+1:23.6

 

#5 Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

+16.3

7.

Spitzmüller Csaba - Bazsó Attila

44:00.5

+1:39.5

 

#9 Mitsubishi Lancer Evo X

 

+15.9

8.

Rongits Attila - Hannus László

44:05.3

+1:44.3

 

#17 Mitsubishi Lancer Evo IX RS

 

+4.8

9.

Marozsi Zsolt - Szeles Péter

44:07.6

+1:46.6

 

#25 Mitsubishi Lancer Evo IX

 

+2.3

10.

Osváth Péter - Farnadi Ágnes

44:15.9

+1:54.9

 

#14 Mitsubishi Lancer Evo IX

 

+8.3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: