DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Eger Rali letudva, várjuk a következőt

A LiveWire Rallye Team Peugeot 106-ot hajtó testvér és versenyzőpárosa Cséplő Balázs és Cséplő Attila, életük első Rally2-es futamán vannak túl, mely már a bajnokságban szerezett pontokért ment. Elsőre már annak nagyon örülnek, hogy egy házilag összerakott autóval ilyen eredményt tudta elérni.

Hogy éreztétek magatokat az első Rally2-es versenyen, ahol már a pontokért is küzdöttetek?

Igazából nagy volt rajtunk a nyomás, nagyon szerettük volna, hogy minden jól menjen. Pontot nem szereztünk, tapasztalatot viszont igen.

_DSC0058



Mennyire viselte a szériaváltó a versenykörülményeket?

Mivel erősítettünk egy kicsit a motoron, ezért be kellett osztanunk a váltót és az utángyártott féltengelyeket, az utóbbin még péntek este egy kicsit farigcsáltunk, hogy használható legyen, mivel nem ültek a távolságok. A váltó áttétele olyannyira nem passzolt a magasabb fordulatszámhoz, hogy az autó egyszer sem kérte be az 5-ik fokozatot, pedig voltak hosszú egyenesek.

Mennyire befolyásolta az eredményeteket?

Értelemszerűen befolyásolta, persze nem fogom csak a technikát okolni, mert mi is teljesíthettünk volna egy 10%-al jobban. Attila előtt viszont le a kalappal nagyon vágta az útvonalat és az időellenőrző állomásokhoz való érkezést, esélye nem volt, hogy mit ott időbüntetést kapjunk.

Az első kör után úgy gondoltátok nem kap elég levegőt a motor, sikerült ezt a problémát megoldani?

Én erre gyanakodtam valóban, viszont rá kellett jönnünk, hogy a probléma a motor túlmelegedése körül keresendő, mivel a szerviz parkból kiérkezvén a körök első gyorsaságijain mindig jól szólt a motor, csak a másodiknál jelentkeztek a problémák. Ez volt még csak az első komolyabb tesztje a motornak, ezért még állítani kell a dolgokon.  

18-an indultatok a P12es kategóriában, ahol rajtatok kívül csak Ladák voltak. Mi a tapasztalat, megállja a Peugeot a helyét a Ladák között?

Mint azt jól tudjuk, egy komolyan megcsinált Lada nagyon gyors tud lenni egy ügyes pilóta kezében. Hogy válaszoljak a kérdésre, most még nem, de ha sikerül optimalizálnunk a motor teljesítményét, elkészül végre a váltónk és gatyába tudjuk rázni a futóművet, akkor megszorongatjuk őket.

IMG_1054

Az említett 18 autóból 15 ért célba, akik között 11. helyet értétek el. Az elképzeléseitekhez képest milyennek tartjátok ezt az eredményt?

Mivel az előbb említett hiányosságok miatt kétséges volt, hogy az autó egyáltalán kibírja az összes gyorsasági szakaszt, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy nulla tapasztalattal 90%-ban otthon, a garázsban összeraktunk egy olyan autót, ami végigment egy Országos Rallye2 versenyt, ez a közepes eredmény így elsőre jónak mondható az egyik internetes oldalon csak „halálcsoportként” emlegetett, sok változtatást engedélyező P12-es kategóriában.

Következő verseny Miskolc Rallye lesz? Már a másik 106-ossal indultok?

Ezt sajnos nem tudom garantálni, szeretnénk jól összerakni a konstrukciót, annyit tudok, hogy a csövezés már a napokban kész lesz, utána pedig a kábelezés és az „utastér” kialakítása következik. Ezek a pepecselős, kiméregetős idegtépő dolgok fognak eltartani sokáig, mivel a futóművet, váltót és motort csak át kell dobálni a másik autóból.

Nem tudok viszont elmenni amellett a tény mellett, amiről vasárnap éjjel értesültem hazaérvén, hogy az egyik versenyzőtársunk egy sajnálatos balesetben életét vesztette az utolsó gyorsasági szakaszon. Az adminisztratív átvételen általában könnyelműen írjuk alá az extrém biztosításhoz tartozó papírokat, töltjük ki a baleset esetén értesítendő személy számát tartalmazó rubrikát, anélkül hogy gondolnánk, hogy az a szám egyszer akár ilyen okból is tárcsázásra kerülhet.  Ezúton szeretnénk kifejezni mélységes együttérzésünket, továbbá szeretnénk részvétünket nyilvánítani azon navigátor családjának, barátainak, ismerőseinek, aki az életét tette bele a 2015. évi Eger rally utolsó gyorsasági szakaszába. Nyugodjon békében!

Köszönöm a riportot!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: