DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

LiveWire RT: A múlt és a jövő

A LiveWire Rally Team számára az időszámítás kezdetét a 2014 júliusában a LiveWire Energy által támogatott Mátra RS jelentette, ahol két versenyzőpáros képviselte a csapatot.

Itt Erdélyi György - Dredán György egy Ladával, illetve Ferjáncz András - Földi Nikolett egy Honda Civic Type-R-rel. Ezután nem telt el hónap, hogy ne indult volna versenyen a csapat valamely tagja.

Augusztusban a Steelvent Miskolc Ralin (MARB futamon) Erdélyi György és Dredán György hajtotta a Ladát és teljesítette a 6x6 km-es versenyt. Szeptemberben a Kiskunlacházai FRT futamon vettek részt, ennek célja a lazítás és a szórakozás volt. A hónap vége felé Andrásék az északi magaslatok meghódítása után a déli régió sprintversenyére látogattak el, mégpedig a Forrás Rali Sprintre, melynek Komló adott otthont.

IMG_6858



 

Októberben a 48. Mecsek Ralin újként csatlakozó Cséplő Balázs és Cséplő Attila versenyző- és testvérpáros képviselte csapatunkat. Számukra a lehetőség, melyet a LiveWire Rally Team adott, egy álom megvalósulását jelentette, hiszen sokat látogattak ki erre a versenyre, eddig csak mint néző, a pálya szélén szurkolva élvezhették, de tavaly az ideiglenes licenszet kiváltva rajthoz állhattak egy Peugeot 106 S16-al.

Az I. MANNOL Pilisvörösvár Ralin Ferjáncz András Földi Nikolettel, Erdélyi György pedig Dredán Györggyel indult. Sajnálatos módon Gyuriéknak nem sikerült a teljes távot abszolválni a karburátor hibája miatt, de Andrásék beértek a célba, kicsivel lecsúszva a dobogóról, hiszen a 4. helyet érték el kategóriájukban. Novemberben a MARB nyugati régiójának utolsó versenyére, a Cél Trans Rallysprintre adták le nevezésüket Andrásék, de már új versenyautóval egy Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel, illetve Balázs Locker János navigálásával, a már megismert Peugeot 106-tal.

Mindkettőjük számára eredményes megmérettetés volt ez, hiszen kategóriájuk 2. helyének megszerzésével, két ezüsttel gazdagították a csapatot. Végül az év utolsó hónapjában Andrásék lazítottak a FRT utolsó futamán, Kiskunlacházán, majd az év záróeseményén, a legnagyobb meghívásos versenyen, a Szilveszter Ralin. Hozzájuk csatlakozott a Gecs Máté – Dorkó András páros, a csapat új tagjai.

Elérkezett 2015, néhány héten belül elindul a versenyszezon, így megkérdeztük a csapattagokat, hogy mit is várnak az idei évtől?

András, hogy látjátok, mit terveztek idén a versenyt tekintve?

Természetesen a tavaly már jól bevált felállással folytatom 2015-ben is, Niki lesz a navigátorom és a Berényi Laci-féle Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel fogunk versenyezni. Terveinknek megfelelően Rali2-ben a teljes szezont szeretném végigvinni a lehető legtöbb teszt beiktatásával, a célunk, hogy az abszolút legjobb ötben végezzünk. Személy szerint kaptam megkeresést a ralikrossz felől, jelen pillanatban úgy tűnik, hogy az említettek mellett 1-2 futamon rajthoz állok majd valami Opel Astra szörnyeteggel a legnépesebb kategóriában.

Balázs, nálatok mire számíthatunk a 2015-ös évet tekintve?

Természetesen testvérem, Attila navigálásával tervezem a 2015-ös évet is. A Mecsek Rali után elkezdtünk építeni egy másik, újabb Peugeot 106-ot, mellyel idén fogjuk a versenypályákat meghódítani. Tavaly még mindenképp a sprintekben gondolkodtunk, de András segítségével szeretnénk a Rali2-es licenszet kiváltani. Amennyiben sikerül, úgy gondolom, nem fér már bele a sprint, de ha nem lesz Eger Rali, akkor az orfűi első sprinten fogunk rajthoz állni.

Máté, hol találkozhatunk veletek az idei versenyszezonban? 2015-ben is Andrással folytatod a versenyzést?

Ahogy eddig is, az irányvonalat a sprint adja, mégpedig a tavalyi rendszer szerint a MARB Északi régiójának futamai, abban is a 6-2WD kategória, de mivel az idei évre vonatkozóan még nincs semmi konkretizálva, ez ténylegesen csak terv. A felállást illetően mindenképpen maradunk a E36 Coupe BMW-nél, és ha a munkahely, vagy bármilyen más elfoglaltság nem jön közbe, Andrással fogunk együtt versenyezni.

Köszönet a támogatásért:



 

www.medicalcar.hu, www.felforditom.hu, Uspech kft. (www.uspech.hu), www.profidiag.com, Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Power Racing Kft., Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Duex Meta Kft., Duo Metal Kft, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Z-T Mezőker Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, Zozo Trans Kft, Kolláth szerviz Kft, Pék cipó BT, Monik trans Kft, Sütőholding Kft., Admagic Kft., Rácz-Trans Kft., Era-Tel Kft., Márton Péter- Sped Kft.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: