DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Vass Gergelyéknek fülig ért a szájuk

Vass Gergely és Lukácsi Ákos tudták, hogy egy nagy álom fog megvalósulni, a lábatlani sprintversenyen, de arra még ők sem gondoltak, hogy ekkora élménnyel zárják a hétvégét. Fültől fülig ért a szájuk.

Minden úgy sikerült számukra, ahogy eltervezték, mert, ahogy Gergő mondani szokta, „úgy kell történnie”!

 

- Túl vagytok a hétvégén. Ügyesen, okosan, megfontoltan versenyeztetek a lábatlani sprint versenyen?

- Talán az utolsó jelzővel kezdeném, megfontoltan. Sajnos nem sikerült szombaton ismerkedni az autóval, idő hiányában, így maradt a vasárnapi első gyorsasági. A rajtvárakozóban leállították a startoltatást, mert egy versenyzőpáros esett egy nagyot, így ez rátett még egy lapáttal, hogy nagyon óvatosan kezdjük az első etapot. A gyorsasági sajátossága, hogy folyamatosan változik az út minősége, és a sok lassítónak köszönhetően elég nehezen éreztünk rá a féktávokra. A második gyorsasági szakasz után már volt egy kis fogalmunk az autó viselkedéséről. Bakó Laci folyamatosan pumpálta belénk az információkat, tanácsokat az autóról. Az utolsó két gyorsasági már igazán tetszett. Magunkhoz képest folyamatosan gyorsultunk, a féktávok egyre jobbak lettek, és ami a legfontosabb, hogy karc és hiba nélkül célba értünk a H1-es kategória negyedik helyén.  

 



- Mennyire volt "kezes bárány" a kis méregzsáknak titulált Citroen?

- Az autó hihetetlen élmény! A váltó hibátlan és nagyon kezes, a futóművet sikerült Laciéknak nagyon jól a pályára állítani, a fékhatás eszméletlen.  A verseny végére kezdtük megszokni, hogy az autó átmegy mindenen, a lassítók előtti féktávok kezdtek rövidülni, és a tempó is folyamatosan nőt. Nem néztük az időket, nem is lett volna értelme, mert ezt az egész versenyt egy tesztnek szántuk. A lényeg, hogy gyűjtöttünk 40 versenykilométert, az autó karcmentes, és már van fogalmunk arról, hogy mit is jelent egy ilyen jól felkészített igazi versenyautóval abszolválni egy gyorsasági szakaszt, illetve egy komplett versenyt.

 

- Hangulat, verseny, csapat hozzáállása megfelelő volt?

A balesetnek köszönhetően sajnos másfél óra csúszással indult a verseny. Erről nem tehet senki, ez benne van mindig a pakliban. Utána viszont egy nagyon pörgős, és jól megszervezett verseny volt, csúszások nélkül. A pálya nagyon jó választás volt nekünk, mert itt volt mindenféle útminőség, tempós, lassabb rész, szintkülönbségekkel. A csapat nagyon segítőkész volt mindenben, tapasztalataikat és tudásukat folyamatosan megosztották velünk. A hangulat a szervizben, és az autóban is nagyon jó volt, élveztük a verseny minden pillanatát. 

 

- A „nulladik” versenyetek után mit gondolsz most a 2015-ös évről. Van Citroen szerelem? 

A hétvége egy több éves álom megvalósulása volt. Tisztában voltunk vele, hogy nem kis feladat egy ilyen autóval közlekedni egy versenyen, de az volt a cél, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk és megnézzük, hogy mennyire van realitása a terveinknek az autóval. Összességében nagyon elégedettek vagyunk mindennel, a feladat teljesítve, emészteni kell a dolgot. Az tény, hogy igazán gyorsan tudjunk menni az autóval egy esetleges "igazi" rali versenyen, véleményem szerint szükség van még legalább 2 - 3 rali sprintre. Vannak tervek, folynak az egyeztetések, de egy biztos, ha versenyzés, akkor Citroen C2R2! 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: