DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Bakó: Megvolt az összhang

Ami legjobb volt a 48. Mecsek Ralin Bakó László és Apkó Andris számára, az nem más, mint a hangulat. Az újdonsült duó nem is akart nagyobb babérokra törni, hiszen Laci idén csak pár verseny erejéig ült a Citroenben, Andris pedig először navigált neki. Elkeseredésről szó sincs, de a jövő évi tervezgetésről annál inkább.



„Az első gyorson kategória második időt mentünk, de ahogy a stopban megálltunk valamilyen oknál fogva elkezdett három hengerezni az autó, és mivel még volt két gyorsasági a szervizparkig, muszáj volt három hengerrel végig mennünk. Úgyhogy már a verseny elején sikerült elég sok hátrányt összeszednünk, és ez rá is nyomta a bélyegét a másnapra. Egy kicsit bealudva kezdtük a második napot, az utolsó gyorsot pedig egy becsúszással koronáztuk meg. A pályák azok szenzációsak voltak, csak mi nem találtuk most a ritmust. De ennek ellenére tök jó volt a kedvünk, nem voltunk rápörögve, hogy hibáztunk. Andris egy nagyon lelkes navigátor, aki odafigyelt minden részletre, és igazából nem rajta múlott a mostani eredményünk. Az elvárásaink reálisak voltak, ami egyáltalán nem egyenértékű azzal, hogy „hobbisták” lennénk! Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy összerakjunk egy-egy évet, és egyszerűen tisztában voltunk azzal, hogy ez…mondom „ez” az egy verseny nem dönt el számunkra idén már semmit. Mivel szeretnénk még ebben az évben Andrissal együtt versenyezni, ezért készülünk a Waldviertel Rallyra, már ha meg lesz tartva a magyar OB részére. Illetve a csapatunknak rengeteg felkérése van még idén, aminek eleget fogunk tenni a különböző versenyeken. Egyelőre ezt a projektet erőltetjük. Aztán pedig ha valami előrelépés lesz a hazai ralit illetően, akkor eldöntjük, hogy jövőre egyáltalán az ideihez hasonló felállásban szeretnénk-e hazai pályán folytatni, vagy inkább külföldöt választjuk.” – mondta határozottan Laci.

 

Mivel nem állt szándékukban vérre autózni a pécsi futamon, sokan bután néztek mi helyük akkor a versenyen. De erre olyan egyszerű a válasz, mint az egyszer egy. Ez az életük! És attól függetlenül, hogy nem tudtak, és nem is akartak beleszólni az idei bajnokságba, még szeretnek, akarnak, és fognak is versenyezni. 

 

„Vegyesek az érzelmek a mecseki pályákat illetően. A verseny és a hangulat nagyon jó volt, és a tréning is hasonló jókedvben zajlott. Megpróbáltam Lacinak olyanokban tanácsot adni, hogy hogyan tudunk minél gyorsabban egy-egy szakaszon átmenni, és igazából az volt a célunk, hogy összerakjuk kettőnk eddigi tapasztalatát. Szuper jó volt ebben az elsőkerekes kis Citroenben autózni, eszméletlen jó a gyorsulása, és nagyon jól lehet vele menni. Mindenféle „nyallinger” nélkül mondom, hogy szenzációs a kocsi. Igaz, hogy nem jöttek úgy az időeredmények, ahogy kellenek, de jönni fognak azok, ebben biztos vagyok. A Lacival való közös munkák elején vagyunk, úgyhogy analizáljuk a belsőket, okulunk, és nem okoskodunk, mert erre szükségünk lesz mindenképpen. Én személy szerint szinte mindegyik pályát élveztem, kivéve az utolsó gyorsot, ami már annyira sáros és felhordásos volt, hogy nem hiányzott. Összességében elégedetten távoztunk erről a kalandos Mecsek Rallyról. Leadtuk az osztrák versenyre a nevezésünket, amit egyáltalán nem ismer egyikünk sem, de amennyiben meg lesz rendezve, mi ott leszünk, és teszünk egy újabb közös próbát. Ami ettől még fontosabb, az pedig a jövő év összepakolása, és latolgatása, hogy nem-e lenne jobb jövőre egy másik országban versenyezni, ahol minden sokkal összeszedettebb és időben van versenynaptár, és meg is rendezik a kiírt versenyeket.” – jelentette ki Andris. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: