DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Osváth Racing: Füstbe szállt hétvége...

Jól kezdődött, de némi balszerencsével végződött csapatunk hétvégéje a Mecsekben. Lévén, hogy fontos futamról volt szó, igyekeztünk a szokásosnál jobban felkészülni, de Fortuna ismét félrenézett, amikor nagy szükség lett volna rá.

KASS11132



Pénteken három gyorsasági szakasszal indult a futam, amelyből kettő egy reptéri, mesterségesen kilalakított pálya volt. Az igaz próbatétel sötétben a híres árpádtetői gyorsaságin következett, amelyre a rajt előtt közvetlenül lecsapott az ítéletídő, alaposan átrendezve annak minőségét. Kisebb csúszkálásokkal azonban viszonylag jól sikerült leérni, és második helyről vártuk a szombati napot, amikor is hatszor kellett rajthoz állnia a mezőnynek.

Két megnyert gyorsot követően sikerült az élre állnunk, igaz nem sokkal, amikor elkezdődött a kálvária. Egy eltörött olajcső okozott a verseny végéig folyamatos izgalmakat, mivel a szivárgó olaj, elégve a motortér forró alkatrészein, hatalmas füstöt és ijedelmet okozott. Mivel a baj forrását nem tudtuk megszüntetni, fel voltunk készülve rá, hogy leéghet az autó, így az utolsó körben már nem az első idő, mind inkább az volt a cél, hogy valahogyan beérjünk a szervizbe. Sajnos az utolsó gyorsaságin már annyira kevés olajat kapott a motor, hogy csapágyas lett, de sikerült “bevonszolni” magunkat a célig. Második helyen végeztünk a futam végén. Igaz az eredeti cél nem ez volt, de megmaradt az autó, amire már nem sok esélyt láttunk egy esetleges tűz miatt. Sajnáljuk, hogy nem sikerült átvinnünk, amit beterveztünk, egyelőre a második helyről várjuk, hogy az utolsó, osztrák futamon végre valami szerencse is érjen minket.

MISK3332

 

Köszönjük a támogatást mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ismét rajthoz álljunk. November 7-8 között Ausztriában kerül megrendezésre utolsó ORB futamunk, amely egyben eldönti, sikerül-e megszerezenünk csoportunkban az első helyet. Várunk szeretettel mindenkit a pálya szélén és a szervizparkban!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: