DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Herczig 17. alkalommal vág neki a Mecsek lankáinak

Egy hosszabb kényszerpihenő után a Magyar Országos Rallye Bajnokság mezőnye ismét rajthoz állhat az egyik legpatinásabb nemzeti futamon, a Mecsekben.

kbk_4774



2014. október 17 – 19. között kerül megrendezésre a 48. Mecsek Rallye, mely a futam hagyományait tekintve, minden évben rengeteg nézőt vonz.

Nagy valószínűség szerint így lesz ez az idei évben is, hiszen a rendezők most is gondoskodnak róla, hogy látványos és izgalmas szakaszokkal tarkított futam elé nézzenek a versenyzőpárosok.

A mezőnyben természetesen köszönthetjük a SKODA Rally Team Hungaria csapatát is, akik mindössze a futam előtti napokban kezdik meg a felkészülést, ezt azonban elég intenzíven, hiszen a csütörtöki napon, a pályafeldolgozások után, egy igen hosszú teszten hangolódhatnak rá a versenyre.

Herczig Norbertet kérdeztük az előtte álló verseny hétvégéről.

„A 48. Mecsek Rallye számomra az a futam, ahol pályafutásom alatt a legtöbbször indulhattam. Az idei versenyen immáron 17. alkalommal rajtolhatok el a Mecsek lankáin.

Az idei évben - az előző évekhez képest-, számíthatunk könnyebbségre, ez mellett azonban a mecseki futam „nehézségei” is várnak ránk.

A pályák feldolgozását illetően könnyebb dolgunk lesz, mint eddig, hiszen a futam 5 feldolgozásra váró pályaszakasza közül -1 kivétellel-, az elmúlt években már mindegyiken autózhattunk, ezért szinte kész itinerrel érkezünk. Ez pozitívum, mert így többet koncentrálhatunk az autó felkészítésére.

A futam nehézségei azonban idén is várnak ránk. Néhány éve szinte már megszokottan leselkedik a versenyzőpárosokra kettő igen sarkalatos dolog, mely jelentősen befolyásolhatja a mecseki versenyzésünket:

  1. Az őszi időjárási viszontagságok. Erre felkészülni nem igen lehet, ezért sok fejtörést okoz, különös tekintettel az abroncs helyes megválasztására, hiszen a mecseki pályák nagy része az erdőben fut, ahol ősszel szinte soha nem tud kiszáradni az aszfalt. A pára, a nedvesség ezért sok esetben teljesen kiszámíthatatlanná teszi a burkolatot. Van, ahol jó az abroncsok tapadása, majd néhány méterrel később alig van tapadása. Ez minden évben „megvicceli” a mezőnyt, ezért a helyes abroncsválasztáson helyezések múlhatnak.
  2. A verseny rendezője immáron több éve úgy védi a versenyautóktól az út melletti padkákat, hogy farönkökkel „párnáz” ki gyorsasági szakaszokat. Ezek között a szűk, rönkökkel határolt pályaszakaszokon száguldani nem egy életbiztosítás, ezért a balesetek elkerülése végett, itt igen körültekintően kell autóznunk.”

A futam rendezője egyébként idén is kedvezni szeretne a sportág szerelmeseinek, ezért kettő látványossággal is készül az ide látogatóknak:

  1. Mind a kettő versenynapon lesz éjszakai gyorsasági szakasz, mely igen izgalmas versenyhelyzeteket teremthet.
  2. Idén bekerült a programba egy „néző csalogató” gyorsasági szakasz is, mely a versenyzők szempontjából nem túl nagy kihívást jelent, nézői szempontból viszont elengedhetetlen részét alkotja a shownak. A Pogányi Repülőtéren ugyanis kialakításra kerül egy szlalom gyorsasági szakasz, ahol a versenyautók látványos gumiégetéssel fogják teljesíteni a kijelölt feladatokat. Aki vágyik a lóerők megbokrosodásának és csitításának látványos harcára, ide mindenképpen látogasson ki.

 

A 48. Mecsek Rallye egyébként 3 autóversenyt is magába ölel, így egyben Historic EB futam, Rallye 2. osztály futam és ORB futam is, ezért pénteken délután közel 150 versenyzőpáros fog elrajtolni Pécs belvárosának Széchenyi teréről, ahonnan a mezőny rögtön átautózik a Pogányi Repülőtérre és megkezdheti a versenyhétvégét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: