DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

WRC: Neuville a csúcson, a Toyota megint a mélyben

Ez a hétvége sem sikerült Ott Tanakéknak, a Hyundai viszont kettős győzelemmel zárta az Argentin Ralit - Sebastien Ogier a legvégén kozmetikázott valamelyest a pontjain.

Ezúttal sem tudta kiaknázni és komoly pontokra váltani az autóban rejlő potenciált a Toyota, hiszen ugyan Ott Tanak és Kris Meeke tempója is elég lehetett volna akár a győzelemhez, ám mindketten balszerencsések voltak ismét, így a várakozásokhoz képest alig tudtak pontot szerezni az Argentin Ralin.

Tanak már az első napon eldobott közel fél percet egy technikai hiba miatt, aztán mindezt ledolgozta és Thierry Neuville-lel harcolt az első helyért, de egy újabb technikai probléma miatt félre kellett állnia a Yaris WRC-vel szombaton, így hiába a sebesség, újabb betlit könyvelhetett el. Meeke is több dologgal küzdött, holt a rajtpozíciója, hol saját hibája, hol defekt, hol büntetés lassította, Jari-Matti Latvalának pedig ezúttal nem volt köze az élen állókhoz, úgyhogy az évad leggyorsabb csapatánál nagyon el kell gondolkodni a folytatáson, mert a megszerzett pontokat tekintve masszívan alulteljesítenek - nekik az jelenleg nem elég, hogy egy negyedik és egy ötödik helyet azért így is be tudtak húzni.

i20_1



Szintén rossz versenyt zárt a Ford és a Citroen, az M-Sportnál az utóbbi futamokon remeklő Elfyn Evans egy óriási eséssel zárta a hétvégét, de szerencsére sem ő, sem navigátora nem sérült meg és pontosan ugyanígy járt Esapekka Lappi is a Citroennél - előbbi csapatnál Teemu Suninen, utóbbinál pedig Sebastian Ogier szerezhetett csak pontot. Ogier-nek szintén nem volt könnyű hétvégéje, egyszer megütötte a C3 futóművét és jelentősebb időt vesztett, majd a vasárnapi szakaszokon végül visszaesett a hajrázó Meeke mögé. A power stage-en azonban sikerült kicsit kozmetikáznia, ő maga óriásit ment és egy tizedmásodpercel (!) megelőzte Latvalát, megnyerte a szakaszt, míg Meeke kálváriája folytatódott és defektet kapott, úgyhogy a francia mégis feljött a harmadik helyre és a pluszpontokkal együtt így azért kihozta a maximumot ebből a futamból.

Thierry Neuville ellenben nagyon stabilan és pokoli gyorsan versenyezte végig a hétvégét, az élmezőnyből ő volt az egyetlen, aki kimaradt a kalandokból, ennek köszönhetően összességében magabiztos előnnyel aratott újabb futamgyőzelmet és "mérhető" előnybe került a pontversenyben. A belga pilóta az idei szezonban eddig olyan erényeket csillogtat (stabilitás, hibátlanság), amely eddig sokszor nem volt rá jellemző, ami jó előjel lehet számára - ráadásul az i20 WRC is nagyon meggyőző, amit az is bizonyít, hogy csapattársa, Andreas Mikkelsen lett mögötte a második, dacára annak, hogy egyszer ő is defektet kapott.

A power stage-en egyébként az említett Ogier-Latvala duó mögött Neuville-Sordo-Tanak volt a sorrend.

Az Argentin Rali végeredménye:

1. Thierry Neuville

2. Andreas Mikkelsen +48,4

3. Sebastien Ogier +1:04,8

4. Kris Meeke +1:06,2

5. Jari-Matti Latvala +1:21,1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: