DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Herczig: Idén már reális cél az Eb-dobogó

A MOL Racing Team óriási reményekkel, feltüzelve várja az ERC-rajtot, Herczig Norbi a tavaly felszedett versenyrutinban bízik az Azori-szigeteki rajt előtt.

Eljött a nagy nap, a MOL Racing Team stábja nekifeszül a rali Európa-bajnokság 2019-es szezonjának az évadnyitó, Azori-szigeteki versenyen. A sikerekben gazdag pályafutása első ERC-szezonjában az előkelő hatodik helyen végző Herczig Norbi-Ferencz Ramón páros az elmúlt napokat már a verseny helyszínén töltötte, és a múlt héten (még Magyarországon) letudott sikeres teszt után az Azori-szigeteken is beletettek néhány tesztkilométert a VW Polo GTI R5-ösbe.

"Nagyon jól sikerült a kinti teszt, jó pályát kaptunk a rendezőktől, és viszonylag sokat tudtunk menni az autóval, ami nyilván nagyon fontos, hiszen ez lesz az első éles versenyünk a Polóva" - mondta a MOL-csapatnak Norbi.

VÁLTOZTAK A PÁLYÁK A TAVALYIHOZ KÉPEST

A MOL Racing Team csapata tavaly a hatodik helyen végzett az Azori-szigeteki futamon, igaz, egy defekt miatt nem tudtak még ennél is eredményesebben szerepelni életük első ERC-futamán.

“A defekten már idén is túl vagyunk, mindjárt kettőt is sikerült szerezni az teszten, de reméljük, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a versenyt megússzuk defekt nélkül” - mondta nevetve Norbi. “A pályák között van, amin tavaly is mentünk, akad olyan, aminek az irányát változtatták meg, és lesznek teljesen új szakaszok is. Azt kell mondjam, gyorsan sikerült újra megszoknunk a furcsa, vulkáni kőzetből felépített útburkolatot, és nagyon jól képben vagyunk a az egész versennyel kapcsolatban. Már nem ér meglepetésként, hogy a pálya egyik végén verőfényes napsütésben autózunk, a végén pedig sűrű köd és szitáló eső vár minket.”

h1



“Mi is kíváncsiak voltunk, mennyire ugranak be dolgok a tavalyi versenyről, de azt mondhatom, minden rendben volt."

Gyorsabbnak kell lennünk, mint tavaly voltunk, hiszen több lehetőség van az idei autónkban is. Rajtunk múlik, mennyit tudunk kiautózni belőle, de azt már most biztosan mondhatom, hogy a verseny minden pillanatát élvezni fogjuk” - tette hozzá vidáman a négyszeres abszolút bajnok pilóta.

A NAGY KÉRDÉS MINDIG A GYAKORLAT

Tavaly Norbiék többször is hangsúlyozták, az első szezonban az volt a legfontosabb, hogy minden pályán végig tudjanak menni, versenyrutint gyűjtsenek, és összeálljon a saját itiner, amit a világ összes belső kamerás felvétele sem tud pótolni. Ez megtörtént, sőt a MOL Racing Team minden várakozást felülmúlóan jól szerepelt, és ennek idén kell majd igazán kamatoznia.

h6

“Számunkra is az a legnagyobb kérdés, hogy a megszerzett tudást miként tudjuk majd a gyakorlatban kamatoztatni. A legfrissebb fejlesztésű R5-ös versenyautóval fogunk menni, azaz tényleg csak rajtunk múlik majd, mennyire tudjuk a versenyrutint a sebesség szolgálatába állítani. Eltökéltek vagyunk, és alig várjuk, hogy megkezdődjön a verseny.”

“Úgy gondolom, a felkészülésünk kiválóan sikerült. Tudtunk menni az autóval az első verseny előtt, és minden összeállt ahhoz, hogy jól tudjunk menni az Azori-szigeteken.

"Két R5-ös autó között kicsi a különbség, de a VW Polo GTI-ben talán több a lehetőség, és mivel a jóhoz könnyű hozzászokni, abban bízunk, hogy idén gyorsabbak leszünk, mint tavaly” - tette hozzá bizakodva Norbi.

FELADAT A JAVÁBÓL

Az Azori-szigeteki verseny nemcsak az időjárás, illetve a burkolat miatt speciális, hanem azért is mert rendkívül hosszúak a versenyszakaszok, és ha ez nem lenne elég, néhány helyen szinte aszfaltos technikával kell menni, annyira szűk a kijelölt pálya. “Ezt valahogy így kell elképzelni” - írta Norbi az alábbi képhez:

h9

“Azért különösen nehéz versenyhelyszín az Azori-szigeteki, mert bár murván sokszor mennek keresztbe a kanyarokban az autók, itt ezzel is óvatosan kell bánni."

A pályarutinnak óriási szerepe van, mert tudni kell, hol lehet keresztbe menni, és hol kell szinte már aszfaltos technikával kanyarodni, mert elég egy rossz mozdulat, és máris jön a defekt, vagy ami még rosszabb, lecsúszol az útról, és búcsút inthetsz a futóműnek.”

“És hogy még nehezebb legyen a helyzet, egy szakaszon kétszer megy végig a mezőny, ami természetesen alaposan igénybe veszi a pályát, sőt adott esetben alakít is rajta. A második körben már nagyon kell figyelni, mert nemcsak hordalékkal lesz tele a pálya, hanem adott esetben nyomvonalak alakulnak ki, és előfordulhat, hogy ez megvezeti az autót” - mondta Norbi, aki pont hasonló miatt kapott defektet a Kanári-szigeteken a tavalyi évben.

CÉL A DOBOGÓ

Bár sem a támogatók, sem a MOL Racing Team nem fogalmazott meg eredményekben kifejezhető elvárást a második ERC-szezon előtt, Norbi kérlelhetetlenül maximalista saját magával szemben.

“Azt gondolom, az év végén a dobogón szeretnénk végezni” - szögezte le a pilóta.

“Kiváló háttérrel rendelkezünk, nagyszerű versenyautóban ülhetünk és jó az összhang Ramónnal, így nem is lehet más a célunk, mint a dobogó. A technikai sportokban lehetetlen jósolni, de úgy gondolom, reális célkitűzés számunkra az első háromban végezni.”

h3

“Az első verseny előtt egészséges versenydrukk van bennem. Túlpörögni biztosan nem fogok, mert nagyon jó felkészülés áll mögöttünk, és itt nemcsak a kocsira gondolok, hanem a fizikai, mentális állapotunkra is. Erős mezőnyben fogunk versenyezni, itt van a tavalyi bajnok, sok rutinos pilóta és helyi srácok is, akiket biztosan nehéz lesz legyőzni, de nem ijedünk meg a feladattól."

"Azért küzdöttünk tavaly egész évben, hogy idén úgy állhassunk rajthoz, ahogy most megérkeztünk: felkészülten, jó háttérrel, saját itinerekkel és mindennél nagyobb becsvággyal”  - mondta elszántan a MOL Racing Team pilótája.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: