DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Mexikó: Ogier vezet, szörnyű nap a Hyundainál

Mindhárom i20 WRC bajba került, kettő pedig ki is esett már, hiába volt ott a legjobb három között - Sebastien Ogier elégedett lehet, de Elfyn Evans, Kris Meeke és Ott Tanak sem panaszkodhat.

Már az első “igazi” gyorsaságin elkezdődött a rémálom a Hyundai számára a Mexikó Ralin, Thierry Neuville ugyanis összeszedett egy defektet, így azonnal hátrányba került – a belga pilóta szerint Ott Tanak forgatott ki elé egy sziklát, amit nem tudott már elkerülni. Ezzel együtt a legjobb három között két i20 WRC is ott volt egy ideig, Andreas Mikkelsen vezetett, a szezont megkezdő Dani Sordo pedig a harmadik helyen állt, ám a délutáni körben mindketten kiestek, ráadásul mindketten technikai hiba miatt: Mikkelsen problémájára nem is derült igazából fény, Sordo pedig etapon állt meg az akkumulátor gondja miatt.

Ogier így “egyedül maradt” az élen, de ő is kapott egy defektet, amellyel ugyan nem vesztett annyit, mint reggel Neuville, de így is csökkent az előnye, az első nap végén tizenöt másodperccel vezeti a mezőnyt – a C3 WRC tempója is rendben van, hiszen harmadikként rajtolva igazából csak Mikkelsennél volt minimálisan lassabb a világbajnok, bár ő és csapattársa, Esapekka Lappi sem elégedett a tapadással. Ogier végül azért hozzátette: szinte tökéletes napot zárt, kihozta belőle a maximumot, leszámítva nyilván a defektet.

01119003_045



A második-harmadik helyen a még szintén jó tempót diktáló “túlélők” vannak, Elfyn Evans a Ford Fiestával követi Ogier-t, Kris Meeke pedig a Toyotával áll jelenleg a harmadik pozícióban, mindketten szinte hiba nélkül vezettek, úgyhogy ők még Ogier-től sincsenek nagyon lemaradva, bármire képesek lehetnek – mindkettejük számára kiváló eredmény ez jelenleg, ők is elégedettek.

Az élről rajtoló Ott Tanak sem lehet boldogtalan, a vb-éllovas folyamatosan takarította a pályákat, mégis a negyedik helyen zárta a napot 37 másodpercre Ogier-től, látótávolságon belül a többiekkel, most tisztább úton támadhat, hiszen a Yaris WRC egyébként erősnek tűnik. Ami a megbízhatóságot illeti, már lehetnek kérdőjelek, bár Tanak és Meeke autója rendben van, de Jari-Matti Latvalának a negyedik helyről kellett kiállnia, valószínűleg szintén elektromos probléma miatt – a finn pilótának továbbra sincs szerencséje, márpedig nála egy pechszéria a szezon további részét is meghatározhatja, mert általában elmegy a kedve…

Tanakkal szinte egálban, két másodperccel lemaradva ötödik Lappi, aki egy megforgás miatt csúszott vissza Tanak mögé, a kezdeti defekt után a második helyről rajtolva pedig a hatodik pozícióig jött fel Neuville – nem volt lassú, de dominálni sem tudott, csapattársai kiesése pedig egyrészt vészjósló lehet számára, másrészt viszont jól is jött a pontok, valamint a szombati rajtpozíció miatt is. Ezzel együtt is ő rajtol majd ma a legrosszabb helyzetből az élmezőnyt tekintve, de a hátránya nem behozhatatlan, alig húsz másodpercre van Lappitól.

Itt pedig vége is van a WRC-k sorának, hiszen Teemu Suninen már az első szakaszon összetörte a Fiesta WRC-t, más pedig nincs, az abszolút hetedik helyre jelenleg már oda lehet érni R5-ös autóval is…

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: