DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Loeb miatt módosítana szabályt a WRC-bajnok

Zsinórban hatodszor lett idén világbajnok Sebastien Ogier, de sem ő, sem fő riválisa, Thierry Neuville nem elégedett a WRC egyik jelenségével - elég egyértelmű véleményt fogalmaztak meg.

Az elmúlt években rendszeresen felemelte a szavát Sebastien Ogier olyan szabályok ellen, amelyek szerinte rosszat tettek a WRC-nek és most is megjegyezte, hogy nem szabadna hagyni, hogy olyan kaliberek, mint Sebastien Loeb, vagy Kris Meeke, csak úgy rajthoz állhassanak bárhol – Loeb idén, Meeke pedig utolsó “nem teljes” évében, 2016-ban nyert futamot beugróként, ami egyrészt degradálja a többiek teljesítményét, másrészt beleszól a világbajnoki csatába. Ez ugyanis amiatt történhet meg, hogy az első napon a bajnoki sorrend szerint rajtolnak a pilóták, így aki nem szerzett még pontot (mert nem indult sehol), az jóval kedvezőbb pozícióból vághat neki a futamnak és Loeb, vagy bármelyik klasszis, aki valami miatt nem megy teljs szezont, komoly előnyben van.

“Szerintem a WRC legvendégszeretőbb sorozat a világon és szerintem minden toppilóta, aki teljes bajnokságot fut, egyetért ezzel” – idézi Ogier-t az Autosport. “Frusztráló azt látni, hogy a srácok jönnek és kiválasztanak egy-egy olyan futamot, ahol tudják, hogy nagy előnyben lesznek és a háttérbe tolnak minket. Nem akarok ilyen helyzetbe kerülni.”

löb



Az immár hatszoros világbajnok azt viszont hangsúlyozta, hogy ez egyáltalán nem Loeb ellen szól. “Higgyék el, nagyon boldog lennék, ha ismét velünk lenne a teljes szezonban. Ez nem ellene van, ő csak egyszerűen a legjobb vendégpilóta és nem hiszem, hogy normális ilyen helyzetbe hozni a vendégeket. Semmit nem szóltam Seb ellen, de a Citroennek elmondtam, hogy szerintem nem normális, hogy valaki csak néhány futamon indul.”

Ogier-vel egyébként legfőbb riválisa, az elmúlt három év ezüstérmese, Thierry Neuville is egyetért. “Nevetséges, hogy a bajnoki címért küzdünk, de hülyének tűnünk, amikor ugyan gyorsan vezetünk, de takarítjuk az utat. A vendégversenyzőket küldjük előre, menjenek ők elsőként az úton és végezzék el ezt a munkát” – mondta a belga.

Pierre Budar, a Citroen csapatfőnöke viszont nem ért egyet új pilótájával, Ogier-vel. “Nem hiszem, hogy azt kellene mondanunk, hogy ez tilos. Láthatjuk, hogy milyen pozitív a bajnokság számára, ha jön egy-két vendég sztárpilóta” – mondta, bár azt is hozzátette, hogy jövőre már másképp fognak eljárni, mert a vb-címért akarnak küzdeni és nem akarják megnehezíteni saját dolgukat…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: