DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

WRC: Latvala nyert, Ogier a világbajnok

Véget ért az Ausztrál Rali, Sebastien Ogier pedig sorozatban hatodszor is felért a csúcsra: ugyan "csak" ötödik lett a szezonzárón, de ez is elég volt neki az újabb világbajnoki címhez.

Azt nem mondhatjuk, hogy nem történt semmi az Ausztrál Rali utolsó versenynapján, de az tény, hogy semmi sem befolyásolta Sebastien Ogier teljesítményét: gond nélkül megtartotta eddigi pozícióját, sőt, Ott Tanak hibája miatt előre is jött az ötödik helyre, ami bőven elég volt neki ahhoz, hogy 2018-ban is világbajnok legyen. A francia pilóta így zsinórban hatodszor ülhetett fel a ralisport trónjára, sorozatban másodszor tudott nyerni az M-Sporttal, így távozik a Citroenhez - igaz, tegyük hozzá, hogy a hat bajnoki címe közül ez született meg a legnehezebben.

Ugyan az már pénteken eldőlt, hogy ha Ogier nem hibázik, akkor övé lesz a vb-cím, igazából az utolsó szakaszokon dőlt el véglegesen, hogy akár ki is állhat - ugyanis előbb a mögötte lévő Thierry Neuville hibázott és esett ki emiatt, majd a hajrában az első helyét közben elvesztő, a második pozícióba visszacsúszó Ott Tanak is rontott és ő is feladta a futamot.

A verseny első helye így Jari-Matti Latvalához került, a finn toyotás pedig ezt már nagyon megérdemelte - utoljára bő másfél éve, a tavalyi Svéd Ralin tudott nyerni, most viszont kijött neki a lépés. A dobogóra még Hayden Paddon és Mads Ostberg állhatott fel, így Toyota-Hyundai-Citroen volt most a sorrend és ez tökéletesen elég volt ahhoz, hogy a Toyota megnyerje a konstruktőri bajnoki címet - hihetetlen, hogy tavaly tértek vissza több mint tizenöt év után, de már a második szezonjukban elérték ezt a bravúrt.

A Hyundai lehet a legcsalódottabb, hiszen ismét lemaradt mindkét bajnoki címről, nekik sok dolgok kell javítaniuk 2019-re.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: