DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Privát csapat tartotta életben a rali-vb-t

Nagyban köszönhető a WRC jelenlegi virágzása egy fanatikus csapatvezetőnek és annak, hogy gyári támogatás nélkül is kitartott a legmagasabb szinten - abszolút megérdemelt az M-Sport idei világbajnoki címe.

Ralis berkekben nem nagyon találkozni olyan emberrel, aki ne örülne annak, hogy az M-Sport idén felért a csúcsra és az egyéni, valamint a csapatvilágbajnoki címet is megszerezte. A korábbi pilóta, Malcolm Wilson csapata öt évet húzott le gyári támogatás nélkül, kitartott a WRC legsötétebb időszakában is, tavaly (a pletykák szerint Wilson saját vagyonából áldozva) leigazolta Sebastien Ogier-t és 2017-ben tarolt, teljesen megérdemelten.

Sven Smeets, a Volkswagen vezetője szerint az M-Sportnak köszönhetjük, hogy a mai napig működik a rali-vb, hiszen a Subaru 2008-as kiszállása és a VW 2013-as érkezése között csak Wilsonék és a Citroen küzdött gyári csapatként, ráadásul Sebastien Loeb verhetetlensége miatt nem is termett babér a briteknek - mégis kitartottak, pedig ha bedobják a törölközőt, azt is megértette volna mindenki. És ha ez megtörtént volna, most aligha lenne rali-világbajnokság.

ogier



Ráadásul ugyan 2013-ban megérkezett a VW, majd jött a Hyundai, de az M-Sport mögül 2012 végén kiszállt a Ford és abszolút privát csapatként, a győzelemre esélytelenül teljesítették az elmúlt szezonokat, mielőtt 2016 végén eldöntötték, hogy kockáztatnak, élnek a valószínűleg már soha vissza nem térő alkalommal és leigazolják a sorozatban négy vb-címet nyerő Ogier-t. Vezérletével és az új szabályok szerint épített, versenyképesnek bizonyuló Fiesta WRC-vel aztán révbe értek, mindkét értékelésben első helyet szereztek, majd nemrég az is hivatalossá vált, hogy félig-meddig visszatér mögéjük a Ford (és megtartották Ogier-t) is. A sorozat virágzik, Malcolm Wilson pedig végre elnyerte méltó jutalmát.

"Abszolút fantasztikus, amit az M-Sport idén végrehajtott és ez egyfajta jutalom Malcolmnak azok után, hogy kitartott a Ford kiszállását követően. Életben tartotta a bajnokságot azzal, hogy harcolt a Citroen ellen, amikor összesen négy gyári autó volt a mezőnyben. Szerintem most kifizetődött számára minden idő és energia, amit belefektetett ebbe a dologba. Komolyan, őszintén, rendkívül örülök neki és az M-Sportnak" - nyilatkozta az említett Smeets, aki közvetve hozzájárult az M-Sport sikeréhez, hiszen a Volkswagen 2016 végén (bár nem az ő döntése miatt) kivonult a WRC-ből.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: