DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

WRC: Komoly meglepetés és Ford-uralom

Az első két helyen két olyan pilóta áll az Argentin Ralin, akire nem sokan számítottak, Kris Meeke már össze is törte a Citroent, a Fordokkal pedig egyelőre csak Thierry Neuville tud menni.

Több szempontból is előnyben volt az Argentin Rali első versenynapján Elfyn Evans, hiszen egyrészt hátul rajtolt, így jóval tisztább pályán autózhatott, másrészt idén először volt előnye abból, hogy ő DMACK-gumikat köteles használni, a többiek pedig Michelinekkel mennek - erre a pályára jó volt a DMACK összetétele, ezeket az előnyöket pedig tökéletesen ki is használta. 

Az M-Sport fiatal versenyzője a hat "igazi" (tehát nem szuperspeciál) szakaszból ötöt megnyert pénteken, ezzel ötvenöt másodperces előnybe került, innentől pedig ha nem is lesz egyszerű dolga, de elnézve a délutáni tempóját (amikor már másodjára mentek a pályákon, kevésbé kellett takarítani) minden esélye megvan arra, hogy pályafutása első WRC-győzelmét ünnepelhesse.

evans-ford



Ennek "elrontásához" legközelebb a privát autóval induló Mads Ostberg van, aki szintén kedvező rajtpozícióját kamatoztatva utasította maga mögé a gyáriakat és parádés szakaszokat produkálva messze felülmúlta a várakozásokat. A dobogó alsó fokára jelenleg Thierry Neuville fér fel egyedüliként beékelődve a Fordok bulijába, hiszen a négy Fiesta az első-második és a negyedik-ötödik helyet foglalja el - érdekes módon az elsőszámú gyári csapat autója alkotja az utóbbi csoportot Ogier-Tanak sorrendben. Ogier a pályatakarítással szenvedett sokat, illetve egy követ is eltalált, de egyébként Neuville-nek is volt gondja utóbbival, egy defektet ő is begyűjtött már. 

Mögöttük azért már történt ez-az, Jari-Matti Latvala hiába kezdett remekül, a Toyota motorja melegedni kezdett, majd kapott egy defektet is, így visszacsúszott a hatodik helyre, Juho Hanninen pedig szintén az erőforrására panaszkodott, ő már komoly hátrányban van. Borzasztóan alakult ez a nap a Citroen számára, mert Kris Meeke a jó szakaszidők után összetörte a C3 WRC-t, Craig Breennek a sebességváltójával akadtak gondjai, így ők már ki is szálltak a versenyből.

A Hyundai sem áll egyébként jól, mert bár Neuville ott van az élmezőnyben, Hayden Paddon már reggel hibázott és hiába gyors, így is komoly lemaradásban van a hetedik helyen (közel négy perc), Dani Sordo pedig egy technikai hiba miatt késett tizenegy percet.

Az Argentin Rali állása egy versenynap után:

1. Elfyn Evans          Ford Fiesta WRC   1:24:55,4
2. Mads Ostberg     Ford Fiesta WRC   +55,7
3. Thierry Neuville  Hyundai i20 WRC  +1:00,7
4. Sebastien Ogier  Ford Fiesta WRC   +1:06,7
5. Ott Tanak             Ford Fiesta WRC    +1:11,3

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: