DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Mexikó Rali: Meeke behúzta, de hogyan?

A Citroen brit klasszisa magabiztos előnyét kis híján elszórakozta, amikor az utolsó szakaszon leesett az útról - szerencséjére azonban vissza tudott térni és így megszerezte idei első győzelmét.

Vasárnapra két gyorsasági maradt a Mexikói Ralin és az első után úgy tűnt, hogy Kris Meeke diadalmenetével zárul a futam - a Citroen versenyzője nagyon meggyőző teljesítménnyel húzta be a szakaszt és tovább növelte előnyét. A 37 másodperc azonban kis híján kevés lett: a Power Stage-en egy ugrató után leesett az útról, kis híján összetört pár parkoló autót és csak óriási szerencsével tért vissza az útra. Saját bevallása szerint megállt benne az ütő, de végül 13 másodpercet megőrzött előnyéből, így megszerezte pályafutása negyedik WRC-futamgyőzelmét és két balul sikerült verseny után "visszatért" az élpilóták közé.

Mögötte jóval kevesebb volt az izgalom, a Power Stage-ért járó öt pluszpontot végül Thierry Neuville zsebelhette be, aki három tizeddel előzte meg Sebastien Ogier-t - az összetettben viszont simán megőrizte második helyét a címvédő, míg a belga két kiesés után egy harmadik pozícióval javított. Szombathoz képest már nem történt változás az abszolút sorrendben, Tanak révén a Ford jött ki legjobban a gyártók versenyéből, főleg, hogy az észt a Power Stage-en is beért harmadiknak.

A WRC2 első helyéért óriási csatát vívott a svéd Pontus Tidemand és a francia Eric Camilli, ezt végül a skodás húzta be, aki ráadásul legjobb R5-ösként abszolútban is pontot tudott szerezni.

Íme Meeke elképesztő esete:

 

 A Mexikó Rali végeredménye:

1.  Kris Meeke                 Citroen C3 WRC      3:22:04,6
2.  Sebastien Ogier        Ford Fiesta WRC      +13,8
3.  Thierry Neuville        Hyundai i20 WRC     +59,7
4.  Ott Tanak                     Ford Fiesta WRC    +2:18,3
5.  Hayden Paddon         Hyundai i20 WRC   +3:32,9
6.  Jari-Matti Latvala      Toyota Yaris WRC     +4:40,3
7.  Juho Hanninen          Toyota Yaris WRC    +5:06,2
8.  Dani Sordo               Hyundai i20 WRC       +5:22,7
9.  Elfyn Evans              Ford Fiesta WRC         +8:41,8
10. Pontus Tidemand     Skoda Fabia R5        +10:51,9

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: